Hetedszer a Hargita csúcsára

A nyár utolsó napján rendezik meg Erdély egyik legnagyobb terepfutóversenyét, a Hargita Trail Runningot. Ez lesz a hetedik kiírás, az internetes regisztrációk alapján több mint négyszázan indulnak el rajta.

A Feel Good Sportegyesület által szervezett szombati viadalon négy távot írtak ki, 10, 21 és 42 kilométeres egyéni és öt kilométeres családi verseny lesz – írta meg a szekelyhon.ro, amely Ilyés Loránd főszervezőt is megszólaltatta.

A HARGITA TRAIL RUNNING SZÁMOKBAN
Maratoni: 42 kilométer, 1800 méter szintemelkedés
Félmaratoni: 21 kilométer, 900 méter szintemelkedés
Krossz: 10 kilométer, 350 méter szintemelkedés
Családi: 5 kilométer, 180 méter szintemelkedés

Ilyés elmondta, tervben volt egy ultratáv is, de a sok kidőlt fát nem sikerült eltávolítani az útvonalról, így végül letettek róla. Ráadásul az ultrára áldozott törekvés elvette az időt a félmaratoni-váltó megszervezésétől is.

„A maratoni távon is nagyon sokat kellett dolgoznunk, hogy használható legyen az útvonal. Az elmúlt időszakban több mint húszan dolgoztunk az útvonalak kialakításán, tisztításán, a verseny napján közel hatvan önkéntes fog segíteni a lebonyolításban” – mondta Ilyés Loránd.

A 42 kilométeres maratoni útvonala érinti a Hargita-hegység négy legnagyobb csúcsát, a Madarasit, a Rákosit, a Madéfalvit és a Csicsóit.

A családi versenyre egy egységben legalább egy felnőttnek és egy gyereknek kell neveznie, nincs verseny, minden benevezőt megjutalmaznak kis ajándékcsomaggal.

A környezettudatosság jegyében a frissítési pontokon elvetették a műanyag poharak használatát, minden futónak saját kulacsából kell pótolnia a folyadékhiányt. Csak a verseny utáni tésztapartin kapnak egyszer használatos műanyag tányérokat, de jövő évtől ezt is szeretnék megszüntetni.

A Hargita-hegység szombaton a futóké lesz (Fotók: szekelyhon.ro/Veres Nándor)

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.