A hetedik órában

A tizenhatodik helyet szerezte meg a klagenfurti Ironman-versenyen, élete második hosszútávú viadalán Hankó Dávid. Erős mezőnyben állt rajthoz, nem mindennel elégedett, de fontos tapasztalatokat gyűjtött.

A fiatal sportoló és a mögötte álló Balatonman PRO Team nem kisebb célt tűzött ki, mint a részvételt a hawaii Ironman-világbajnokságon, ahová nem osztogatják „csak úgy” a belépőket. Ennek az útnak volt az egyik első állomása a mostani verseny, amelyen a 8:59:34-es időeredmény a 16. helyre volt elég.

Hankó csupán másodszor teljesítette a távot, ahhoz képest ez szép eredmény, mégsem teljesen elégedett.

„Erős mezőnyben álltam rajthoz, több olyan versenyző között, aki korábban a legjobb tízben végzett Hawaii-on. Az eredményt illetően vegyesek az érzéseim, a teljesítésem nem volt tökéletes, a csapattól elvárthoz képest semmiképp. A kerékpározást gyorsabban kezdtem a tervezettnél, elvitt a lendület, és ez később megbosszulta magát. Örök tanulság. A cél nyolc és fél óra alatti idő volt, most azzal kellett zárnom: majd legközelebb.”

Mindezek ellenére már a táv teljesítése is nagy dolog, a tizenhatodik hely sem rossz, és akkor még nem beszéltünk a tapasztalatokról, amelyek segíthetik a következő időszak munkáját.

„Az edzővel megbeszéltekhez minden esetben ragaszkodni kell. A hév, az izgalom nem a sportoló barátja ilyen helyzetekben” – tette hozzá Hankó Dávid.

Hankó teljesítményére a hetedik óra nem várt szükségletei is rányomták bélyegüket: a futás 18. kilométerénél tartott egészségügyi szünet után – bár rövid volt – a combjai már nem tudtak újra a megfelelő fordulatszámon működni.

Most a november óta tartó időszak leghosszabb szünete következik, azaz egy hét pihenés, aztán folytatódik a felkészülés. Az idén még két külföldi verseny vár a 26 esztendős sportolóra: augusztusban Zell am See-ben indul a fél távon, októberben pedig egy teljes távos megméretés következik Barcelonában.

Itthon legközelebb a Balatonman Füred versenyen, speciáltávon versenyezhetnek vele a hazai triatlonosok.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.