Kicsit betegek, de nagyon kitartóak

A szezon a héten, a kvalifikációs versenyidőszak pedig szeptembertől kezdődik a hawaii Ironman-világbajnokságra hajtó Hankó Dávid számára, aki szerint nehéz ép ésszel felfogni, amit nyolc órán keresztül várnak önmaguktól.

Tavaly teljesítette az első Ironman-versenyét Hankó Dávid, akinek célja, hogy kvalifikálja magát a Hawaii szigetén sorra kerülő Ironman-világbajnokságra.

Ehhez a szeptembertől kezdődő időszakban kell nyernie egy Ironman-szériaversenyt, ami már önmagában is nehéz feladat.

„Mindig is szerettem edzeni, mindig is sokat edzettem, három-négy éven keresztül hetente harmincöt órát tréningeztem, ami most is így van, csak még több minőség van a munkában, fokozatosan nőtt a mennyiség az edzéseim során” – mondta Hankó Dávid, aki hat éve kezdett el féltávú Ironmaneket teljesíteni.

A Balatonman Pro Team segítségével, Plesz Botond edző irányításával készülő versenyző szerint a sok tréning és a kitartás mellett megfelelő genetika is szükséges ahhoz, hogy valaki Ironman-távokat teljesítsen. Ő például sosem volt robbanékony – ez hátránynak is bizonyult a rövidebb távú viadalokon –, viszont jól bírja a hosszú, monoton edzéseket.

„Május huszonhatodikán a Balatonman Kenesén indulok, ez a középtávú országos bajnokságba tartozó viadal, aztán július elsején Klagenfurtban lesz egy Ironman-versenyem – mondta a rá váró feladatok kapcsán Hankó Dávid, aki a tavalyi, első Ironmanjét is felidézte. – A kerékpárt százötven kilométerig élveztem, utána már nagyon nehéz volt, és a futásban is végül csak a túlélés meg a célba érkezés lebegett előttem.”

Ahogy a sportoló elmondta, fizikailag is borzasztóan kemény egy-egy viadal, de pszichésen is megterhelő, ép ésszel nehéz felfogni, hogy nyolc órán keresztül a maximumon kell teljesíteni.

Ahogy mosolyogva megjegyezte, kicsit „betegek” a hosszútávú triatlonosok. Akik között egyébként a 27 évével fiatalnak számít, az igazán jó versenyzők 30-35 évesek, szóval remek korban van.

No meg jó úton Hawaiira, még ha ehhez a folytatásban is kőkemény munkára lesz szükség.

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.