Hét éjszakát élt túl a fagyos erdőben

Egy 33 éves férfi a kutyájával ment túrázni az Olasz Alpokba, amikor az út során baleset érte és eltörte a bokáját. Hét fagyos éjszakát kellett túlélnie, amíg a mentőcsapatok rátaláltak.

Triesztből indult túrázni az Olasz Alpokba egy 33 éves férfi a kutyája társaságában, ám a kirándulás során balesetet szenvedett, eltörte a bokáját és szinte lábra állni sem tudott. Helyzetét tovább nehezítette, hogy mobiltelefonja hiába volt nála, térerő híján nem tudott értesíteni senkit, így mindössze annyit tudott tenni, hogy elvonszolta magát egy közeli patakhoz és betakarta magát izolációs fóliával.

A férfi eltűnése a barátnőjének tűnt fel, aki egy nap után értesítette az illetékes hatóságokat, és mentőcsapatok indultak a keresésére. A kutatóakciók azonban nem jártak azonnal sikerrel,

a férfi hét éjszakát töltött a fagyos erdőben, mire megtalálták.

A BBC beszámolója szerint túlélésében nagy szerepet játszott, hogy a kutyája végig tartotta benne a lelket. A nyolcadik napon egy helikopter szúrta ki, ahogy levelekkel és izolációs fóliával letakarva fekszik a földön.

Amikor a mentőcsapatok rátaláltak, csodával határos módon magánál volt, sérülései miatt azonban képtelen volt felállni. Helikopterrel kórházba szállították, és kutyájának is gondját viselik, amíg fel nem épül.

Nyitókép: bbc.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.