Mikor érett a kutyánk a túrázásra?

Kutyával túrázni jó szórakozás. Négylábú kedvencünk kedvére kiszaladgálhatja magát, de szabadjára csak akkor engedjük, ha minden körülmények között hallgat ránk.

Aki kutyát tart otthon – különösen ha mozgékony fajtát –, és jár túrázni, jó eséllyel már megfordult a fejében, hogy magával viszi az útra hűséges társát is. Az előkészületekkel korábbi cikkünkben már foglalkoztunk, ezúttal arra keressük a választ, mikor vihetjük már magunkkal nyugodt szívvel a kutyánkat.

A kérdéssel a bark.com weboldal kutyakiképzésben rutinos szerzője, Karen B. London foglalkozik, véleménye szerint

a fő hangsúlyt arra kell helyezni, hogy a kutya hallgasson a gazdájára, azaz amikor szabadon szaladgál, és szólítják, visszamenjen.

A visszahívás megtanulása hosszabb folyamat lehet, és érdemes változó közegben gyakoroltatni. Hiszen az, hogy a kutya, mondjuk, a saját kertben, megszokott környezetben hallgat a parancsra, nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy teljesen új, számára ingergazdag környezetben (pl. kutyafuttatóban, séta közben) is képes hasonlóan cselekedni. Karen B. London szerint a legfontosabb, hogy a hívószóhoz minél több jó emlék kapcsolódjon. Ha a hívószót például akkor használjuk, amikor enni kap, sétálni megy, új játékot adunk neki vagy valamilyen rágcsálnivalót, akkor az öröm érzetével kapcsolódik össze, így sokkal nagyobb az esélye, hogy hallgat rá, amikor kell.

Túrázás közben a kutyákra is leselkedik veszély, összeakadhat vadállattal, de az önfeledt szaladgálásban az útra is kifuthat.

A szakértő szerint mindig legyen nálunk a kutya egyik kedvenc játéka, hogy szükség esetén elterelhessük vele a figyelmét. Ha például valamilyen vadállatot észrevesz, a játék segítségével elérhetjük, hogy ne eredjen a nyomába, inkább a játékkal foglalkozzon. Fontos, hogy egyik szemünket mindig a kutyán tartsuk, és lehetőleg olyan időszakban menjünk vele túrázni, amikor a vadak kevésbé aktívak. Azaz lehetőleg kerüljük a hajnali és esti órákat.

Az első túrákra érdemes a szokottnál is több jutalomfalatot magunkkal vinnünk, ezek segíthetnek rászoktatni a kutyát a megfelelő magatartásra. A jó viselkedést mindig dicsérjük meg, ezzel is rögzítve az állatban a helyes mintákat.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.