Talált mobiltelefon segítségével jutott ki a jeges pokolból két sérült túrázó

A páros Los Angeles környékén kirándult, amikor a havas terepen egyikük megcsúszott, és a meredek lejtőn magával húzta a másikat is.

Békésen kirándult az Egyesült Államokban található Malibu Creek State Park területén két jóbarát, amikor egyikük hirtelen elveszítette az egyensúlyát a jeges úton, és egy nagyon meredek lejtő felé kezdett csúszni. Társa azonnal utánakapott, hogy megmentse, az esés lendülete azonban őt is magával vitte. A bajba jutott páros jó ötven méteren keresztül száguldott magatehetetlenül lefelé, amikor fának ütköztek, ráadásul a baleset során a telefonjukat is elveszítették. Fájó sérüléseikkel (egyikük a kezét és bordáját törte, valamint a lépét el kellett távolítani) kétségbeesetten másztak a hóban, hogy megtalálják legalább az egyik készüléket, és bár nem bukkantak rá,

egyikük talált egy másik (!) mobiltelefont, 1% töltöttséggel.

Miközben azért imádkoztak, hogy ne merüljön le, gyorsan tárcsázták is az Egyesült Államok 911-es segélyhívószámát, és megadták a szükséges információkat, hogy a mentőcsapatok megtalálják őket.

„Egy a millióhoz volt az esélye, hogy ekkora szerencséjük legyen – nyilatkozta a Los Angeles Timesnak a bajba jutottak barátja, Dusan Ancich. – Gondoljanak bele, egy hatalmas hegy közepén, mínusz Celsius-fokokban másztak a hóban, és ott termett előttük egy mobiltelefon, amely még működött is.”

A történet további elképesztő részlete, hogy a talált telefon egy 45 éves túrázóé volt, aki két nappal korábban járt felesége társaságában a területen, és pontosan ugyanúgy járt. Ő is megcsúszott, és lefelé száguldott a lejtőn, amikor egy ágban sikerült megkapaszkodnia. Súlyosabb sérüléseket nem szenvedett, viszont mobilját, amely kirepült a zsebéből, nem találta meg. Elképzelni is nehéz, mit gondolhatott, amikor a felesége napokkal később kapott egy SMS-t, hogy a megtalált készülék két túrázó életét is megmentette.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A testépítő naponta egyszer egyen! – Kali Muscle új élete börtön és szívműtét után
Az eltökélt nő kihívása: három hónap alatt megmászni mind a 14 nyolcezres hegyet
A várólistáról a világbajnokságra – Kovács-Garami Katalin is indul a maratonon
A durva sziklalabirintus – csak igazi profiknak ajánlott útvonal!
A legjobb ultrafutó titka: öt kemény edzés a világcsúcsokért

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.