Mérföldkő a Balaton-átúszás történelmében

A Balaton-átúszások történetében összesen megúszott kilométerek számát illetően mérföldkő a mostani. Az idei 9290 teljesítővel a megúszott kilométerek száma eléri az egymilliót.

Idén 9724-en döntöttek úgy, vízbe csobbannak Révfülöpön azzal a reménnyel, hogy 5200 méter leúszása után Balatonbogláron célba érnek. Az úszók 99%-a sikeresen partot is ért a déli parton, ebben segítségükre volt az a 130 vitorláshajó, amely az úszófolyosó nyomvonalát rajzolta fel a Balatonban, illetve amely frissítési és pihenési lehetőséget is nyújtott az úszóknak.

Minden idők harmadik legnépesebb Balaton-átúszására került sor június utolsó szombatján. Az úszókedv mellett mindez többek között valószínűleg annak is köszönhető, hogy az elmúlt évek szokásrendjével ellentétben idén az első meghirdetett dátumon sikerült megtartani az eseményt.

A 2019. évi átúszás közel ideális időben zajlott. A levegő hőmérséklete a rajt időpontjában Révfülöpön 23 Celsius-fokos volt, a víz pedig éppen hárommal több.

Székelyi Dániel (b), Rasovszky Kristóf (k) és Papp Márk (j, víz alatt) célba ér a 37. Lidl Balaton-átúszáson – MTI/Varga György

A megszokott forgatókönyvnek megfelelően a népes mezőny vízbe szállását az elitúszók elrajtolása vezette fel. Ott volt a rajtnál Papp Márk hosszútávúszó olimpikon, sokszoros Balaton-átúszás-győztes, csúcstartó, Rasovszky Kristóf Európa-bajnok úszó és Székelyi Dániel válogatott hosszútávúszó is.

A 37. Lidl Balaton-átúszás Magyarország 1010 települését mozgatta meg. Az átúszók 67%-a férfi, de a nők is egyre nagyobb arányt képviselnek az átúszásokon. A legidősebb úszók 80 év felettiek, és sok gyerek is rajthoz áll szülői kísérettel.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.