A számok tengerében

Közeleg a Balaton-átúszás rajtja! Hat és nyolcvankettő: a legfiatalabb és legidősebb úszó életkora a tavalyi eseményen. Vajon az idén milyen korrekordok születnek a vélhetően több mint tízezer sportoló között?

Ha az időjárás is engedi, június 30-án megrendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást. Már több mint háromezren adták le előzetesen a nevezésüket, így várhatóan ismét nagy érdeklődés övezi majd az eseményt.

A tavalyi Balaton-átúszás adatait felhasználva játsszunk el kicsit a számokkal. A legérdekesebb talán, hogy

2017-ben a legfiatalabb úszó egy hatéves kislány, Amy Jojarth volt, míg a legidősebb a 82 éves Bucsányi Elemér.

A résztvevők átlagosan 2:49.32 alatt teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti távot, persze az elinduló élsportolók ennél jóval gyorsabban célba értek. Kutasi Máté lett az abszolút győztes 1:04.26-os idővel, míg az ugyancsak élsportoló Juhász Janka 1:06.10-zel nyert a nők között.

A 8277 indulónak majdnem a fele, 47.7 százaléka életében először teljesítette az 5.2 kilométeres Balaton-átúszást. Az esemény elsősorban a férfiakat mozgatta meg, az indulók több mint 65 százaléka az erősebb nemhez tartozott. A szép kihívást csupán a nevezők másfél százaléka nem tudta teljesíteni, azaz a nagy többség jól mérte fel erejét, és célba ért.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.