Egy év alatt öt órát javított a Korinthosz 160 időeredményén

Csomai-Kürtössy Roland célja az, hogy a huszonnégy órás kategóriában elérje a nemzetközi A-szintet, azaz a kétszáznegyven kilométert.

Mikor kezdte a futást?

Gyerekként is sokat futottam – mondta Csomai-Kürtössy Roland. – Mezei futóversenyekre jártam, a középiskolában már a tíz kilométeres táv is vonzott. Kipróbáltam a rúdugrást is, de a térdem nem bírta, ezért terepkerékpározásra váltottam. Aztán a kerékpározásról visszatértem a futáshoz, majd a feleségemet megismerve bejött a képbe az úszás is, innen már egyenes volt az út a hosszú távú triatlonversenyek teljesítéséhez.

Kétezertizenhétben kezdtem ultratávokat futni, addig a maratoni volt a leghosszabb.

Kétezertizennyolcban a Korinthosz 160-ra készültem, és éreztem, hogy egymagam nem lennék képes megfelelően felkészülni, így megkerestem Jakus Bélát, hogy segítse a munkámat és dolgozzunk együtt. Ekkor már nem volt sok idő hátra a versenyig, nem is voltak nagy elvárásaim, de mégis sikerült szintidőn belül beérni a célba. Biztos vagyok benne, ha Béla nem segít, akkor nem tudom teljesíteni a százhatvan kilométert.

Ezt követően elég gyorsan fejlődött.

Az egy év múlva esedékes Korinthosz 160-at már öt órával jobb idővel teljesítettem. A kétezertizenkilences évem remek volt, jó eredményeket értem el és rengeteget fejlődtem, majd a következő három, koronavírus-járványos év eléggé felemásra sikeredett… Nem úgy mentek az edzések, ahogy szerettem volna, nem tudtam elég időt fordítani a felkészülésre, ezért hullámzó volt a teljesítményem. Most próbálok visszatérni a helyes útra.

Milyen eddig az év?

Ott voltam az Ultrabalatonon és a Korinthoszon is, a közelmúltban pedig a Suhanj!6-ot nyertem meg. Az Ultrabalaton hangulatát nagyon szeretem, kétezerhúszban teljesítettem egyéniben, de betegség miatt nehezen ment, nem voltak ideálisak a körülmények. Akkor harmincegy óra alatt értem be, amin a jövőben szeretnék szépíteni. Csapatban már többször futottam az Ub-n, idén pedig Pistyúr Bencével páros kategóriában győztünk a férfiak között, abszolútban a párosok között pedig másodikok lettünk. Nagy élmény volt Bencével futni, kiválóan sikerült a verseny. Szeretek váltóban futni, ugyanis ilyenkor a másikért is hajt az ember. Aztán következett a Korinthosz, korábban néhányszor már teljesítettem a százhatvan kilométeres távot, és mivel idén utoljára tartották meg, mindenképpen ott akartam lenni. A teljesítéssel nem volt probléma, ezúttal inkább közösségi futás volt ez nekem. Sokat beszélgettem, kiváló volt a hangulat az egész eseményen. A Suhanj!6-ra jól felkészültem, tavaly hetvenhat kilométert tettem meg, idén ezt akartam megjavítani. Igaz, most nem volt olyan szintű a teljesítményem, mint tavaly, a tempóm is elmaradt az egy évvel ezelőttihez képest, így közel hetvenkét kilométert tudtam megtenni és ezzel megismételni a tavalyi győzelmet.

Tudom, hogy képes vagyok ennél jobb teljesítményre is, remélem sikerül megvalósítanom a jövőben.

Milyen céljai vannak?

Ősszel néhány rövidebb távon futok, például a Spar Maratonon váltóban. Az idei főversenyem október végén a balatonfüredi huszonnégy órás esemény lesz. Legutóbb kétezertizenkilencben Sárváron vettem részt huszonnégy órás futáson, arról a versenyről szép emlékeim vannak, ezért is várom már nagyon a következőt. Úgy érzem, hogy bennem van a kétszáz kilométer feletti teljesítés. A hosszú távú célom, hogy család és munka mellett megtaláljam a módját a megfelelő és fenntartható felkészülésnek, és hogy a huszonnégy órás kategóriában elérjem a nemzetközi A-szintet, azaz a kétszáznegyven kilométert.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Végig azt hallgatta, hogy a negyedik helyen halad, ám magabiztosan győzött a VTM-en
Az előírt napon nincs mese, edzeni kell! – Bátyai Évának a futóverseny a fesztivál
Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.