Előre a Tiszán, előre!

Öt kontinens, harminc ország, hatezer versenyző – garantált a dzsemborihangulat a kedden kezdődő sárkányhajó-klubvilágbajnokságon.

Fennállásának szép jubileumát, a huszadik évfordulót még szebb eseménnyel ünnepeli meg a Magyar Sárkányhajó-szövetség keddtől vasárnapig Szegeden, ugyanis ott rendezik meg a 11. klubvilágbajnokságot. Harmadjára költöznek világesemény apropóján hazánkba a sárkányok, hiszen 2009-ben Budapesten, 2013-ban pedig Szegeden rendeztek országok közötti világbajnokságot.

Ezúttal öt kontinens harminc országának több mint hatezer sportolója versenyez Szegeden. Érdekesség, hogy a legtöbben Kanadából érkeznek, több mint 1500 főnyi legénységgel jönnek onnan, de az Egyesült Államok is majdnem ezres küldöttséggel érkezik. A házigazda magyarokat sem kell félteni, a tizenöt hazai klubcsapatban több mint hétszáz sportoló versenyez.

A vb-t ingyenesen lehet megnézni, a 200 és 500 méteres versenyeket keddtől péntekig a Maty-éren rendezik, míg a 2000 méteres futamokat Szeged belvárosában tartják meg szombat-vasárnap.

„Miután a kétezer méteres versenyben igen fontos szerephez jutó magyar kormányosokat a legjobbak között jegyzik a világon, a hosszabb távon van leginkább esélyünk a jó szereplésre. Ami pedig a korosztályokat illeti, az utóbbi időszak eredményei alapján a negyven-ötven éveseket jelentő szenior A-kategóriában vagyunk a legerősebbek. A vébé mezőnye elképesztően erős, így éremhalmozásra nem számíthatunk, nagyon meg kell becsülnünk minden olyan eredményt, amellyel egy-egy számban a mezőny elején tudunk végezni” – mondta a hazai reményekről Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó-szövetség elnöke, a nemzetközi szövetség alelnöke és a világbajnokság szervezőbizottságának vezetője.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.