Seprűnyelekből készült a szlalompálya, de a magyar világbajnok így is imádja a vizet

Süveges Lilla nagy szenvedélye a vadvízi evezés és a sárkányhajózás, és vallja, egy jó csapat támogatásával lehet sikereket elérni.

„Kiskoromban sokféle sportot kipróbáltam, iskolásként kezdtem el kajakozni, amit nagyon megszerettem – mondta Süveges Lilla világ- és Európa-bajnok vadvízi evezős, sárkányhajós. – Szép eredményeket értem el versenyeken is, ám tudtam, hogy egy erős egyetem mellett nem lehet hosszú távon napi két-három edzést végezni. De elmondhatom, hogy a síkvízi kajak volt minden ma is űzött sportom alapja.”

Később az egyetem mellett, amikor a kajak kicsit már háttérbe szorult, elkezdett a nem olimpiai sportok irányába sodródni. Egy kajak-kenu versenyen figyelt fel a raftingra.

„A férficsapat tagokat keresett, és odamentem hozzájuk megkérdezni, van-e lánycsapat, merthogy én is szerettem volna versenyezni. Korábban, még aktív kajakosként egyszer volt lehetőségem kipróbálni a raftingot, és már akkor nagyon megtetszett a vadvíz. Mondták, hogy nincs lánycsapat, de ha összehozok egyet, akkor lesz.”

Lilla a kezdetekben nagyon sok segítséget kapott a fiúktól, együtt edzettek, és megtanították minden hasznos dologra. Megalakult egy olyan női csapat, amellyel már el tudott indulni rangos nemzetközi viadalokon. A versenyszerű kajakozás befejeztével egy másik nem olimpiai sport, a sárkányhajózás is bekerült az életébe.

„Az egykori kajakostársakkal, a régi egyesületem tagjaival összeültünk, és elindultunk sárkányhajóversenyeken, amelyek akkoriban egyre népszerűbbek lettek Magyarországon. A két sport párhuzamosan is ment, mellettük az egyetemeket is el tudtam végezni.”

Adódik a kérdés, hogy egy olyan országban, ahol nincsenek vadvizek, hol lehet edzeni. Legtöbbször külföldre járnak evezni, de máshogy, sajátos módon is meg lehet oldani.

„Volt olyan időszak, hogy a Hajógyári-sziget bejáróhídjáról aggattunk le seprűnyeleket, és abból készítettünk szlalompályát. Amikor vasárnap kora reggel jöttek ki a szórakozóhelyről az emberek, ott tapsoltak nekünk, és kérdezgették, hogy mit játszunk a gumicsónakban.

Sokszor evezünk a Dunán, ha sikerül kölcsönkérnünk hajót, mivel sajátunk sajnos nincsen. De főleg külföldre járunk hétvégente edzeni, elsősorban Szlovéniába, Szlovákiába, Boszniába és Ausztriába.

Pénteken, munka után elindulunk, és vasárnap este hazajövünk. A legtöbb nemzetközi verseny első napján ingyenes edzéslehetőség van, ilyenkor általában izomlázig, a végső fáradtságig nyomjuk az edzéseket. Míg mások már pihengetnek a verseny előtt, mi akkor tudunk gyakorolni.”

Lilla a csapatával Abu-Dzabiban, Tibetben, Boszniában, Grúziában, Amerikában, Kínában és Dél-Koreában is versenyzett már. Párhuzamosan szerepel raftingban és sárkányhajóban, és ha minden jól megy, egy évben akár két Európa- és két világbajnokságon is részt tudnak venni, ez persze attól is függ, hogy tudják-e fedezni a versenyek költségeit.

A magyar vb-csapat sárkányhajózásban

„Raftingban az volt a legemlékezetesebb, amikor sikerült kijutni Tibetbe, ahol 4500 méter magasan fekvő helyeken versenyeztünk. Május végén Boszniában jártunk a világbajnokságon, azt azért szerettük, mert nagyon jóban vagyunk a bosnyák fiúcsapattal, és nagyon jó hangulatú a verseny, tudtunk gyakorolni, a pályát is jól ismertük.

Sárkányhajóban kiemelkedő volt, amikor kijutottunk a tajvani világjátékokra, ahol ezüstérmesek lettünk. Hatalmas élményt adott már az is, amikor a megnyitóünnepségen bevonultunk az óriási, csaknem ötvenezres stadionba.

A hazaiak közül a szegedi világbajnokságot emelném ki. Amikor a szurkolótömeg elnyomja a rajtszó hangját, miközben hangosan dobog az ember szíve, azt sem lehet elfelejteni. Szerencsés vagyok, mert rengeteg élményem van, számos kultúrát megismerhettem, és sok új barátra tehettem szert.”

Lilla elmesélte, hogy nem mindig ugyanazok az emberek vannak a csapatban, folyamatos a fluktuáció, külföldre költözés, gyermekszületés, munka, tanulmányok vagy éppen a verseny és edzés költségei miatt. Van egy bő keretük, és mindig megbeszélik, ki mikor melyik bajnokságra tud eljönni. Raftingban négy-, illetve hatszemélyesek a versenyszámok, egy-egy tartalékkal. Sárkányhajóban tíz- és húszfős hajók vannak, ott van vegyes, női, illetve férficsapat is. Nem is tudna választani a két sportág közül, mert mind a kettőt másért szereti.

„Nagyon jó kapcsolatot építettem ki a versenytársakkal, izgalmas minden utazás, rengeteg élményt lehet szerezni. Sok nehézség is van, a szervezési feladatok főleg rám hárulnak, a támogatásokat szinte sosem kapjuk meg, de ott lenni, az nagyon izgalmas.

Annak ellenére, hogy erősek vagyunk fizikailag, raftingban a vadvíz ismeretét pótolnunk kell, emiatt le vagyunk maradva sok esetben, főleg az új, kevésbé ismert helyszíneken. Szerencsére így is számos rangos nemzetközi eredményünk született.

A sárkányhajóban viszont a világ élvonalához tartozunk, sokszor olyan kajak-kenusok is beülnek közénk, akik mind sikeres versenyzők voltak régebben. Óriási élmény, amikor ennyi ember egyszerre tud mozogni, és nagyon szerencsések vagyunk a kapitányunk miatt is, aki összetart minket.”

Lilla szeptember elején Csehországban járt a sárkányhajó-vb-n, ahol a magyar delegáció csapatvezetője, egyúttal egyik legtöbb számban induló versenyzője volt, és számos remek eredményt értek el.

„A versenyt már nagyon vártuk, hiszen a koronavírus miatt ebben a sportban is kimaradt néhány év. Szédületes mezőny jött össze, profi csapatokkal. Thaiföld és Kína szinte verhetetlen volt, Magyarország volt az egyetlen ország, amelynek mégis sikerült megelőznie őket néhány számban.”

Lilla a senior mix tízüléses hajóban lett világbajnok, 2000 méteren tudott győzedelmeskedni a csapat és megtörni az ázsiai hegemóniát. Három számban ezüst-, további három versenytávon pedig bronzérmet szerzett társaival. A magyar válogatott – a masters versenyzőkkel együtt – összesen 27 érmet szerzett, felnőttversenyszámokban négy aranyérmet gyűjtött be.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.