Őszi szabadidős programok Karintiában

Ausztria legdélibb tartománya a nyári időszak után is számtalan programmal várja a túrázókat és a hegyikerékpározókat, sőt a bátrabbak gleccsereken is mászhatnak szakképzett vezetőkkel.

Az Alpok vonulatainak napsütötte délvidékén számtalan lehetőség várja a kikapcsolódni, feltöltődni vagy kirándulni vágyókat. A tartomány tavakkal ékesített hegyvidéke számtalan programmal és látnivalóval csábít az őszi időszakban is.

 

HATÁRTALAN TÚRÁZÁS

Nem szükséges rögtön nekiveselkedni az Alpok–Adria túraútvonal összes, negyvenhárom szakaszának. A Grossglockner-gleccsertől induló, egészen a Felső-Adriáig vezető, összesen 750 kilométeres távnál érdemes kisebb megméretéssel kezdeni. A Karintiát, Olaszországot és Szlovéniát is érintő túraútvonal elsősorban az élvezeteket igyekszik előtérbe helyezni.

 

HOSSZABB ÉS HOSSZABB

A Bad Kleinkirchheimben lévő hegyikerékpáros-pálya csak egy a Karintiában található nagyszerű útvonalak közül. A hegyikerékpározás szerelmesei Ausztria legdélibb fekvésű tartományában nem kevesebb mint 3000 kilométer hosszú úthálózat közül választhatnak. Csakhogy Bad Kleinkirchheim különlegessége abban rejlik, hogy még a földrész eddigi leghosszabb, a Petzen (Peca) hegyvonulatán vezető 11.5 kilométeres „Flow Country Trailnél” is hosszabb.

 

Fotó: Kärnten Werbung, Daniel Zupanc

 

MOUNTAIN BIKE-TAXI

Európa legmagasabban fekvő fürdőtava, a Weissensee partjáról tizenhárom hegyikerékpáros-útvonal indul. A különböző nehézségi fokú ösvények 150 kilométer hosszan hálózzák be a régiót. Ezeket megközelíthetjük közvetlenül a szálláshelyről, vagy élhetünk a Weissensee nyújtotta különlegességgel is, a mountain bike taxiként működő hajóval és csónakokkal. A helyi felvonótársaság emellett különleges ülőliftjeivel tizenkét perc alatt juttatja fel a bringásokat a Naggler Almra, ahol downhill, illetve MTB ügyességi pálya is van.

 

HŰTSE LE MAGÁT!

Mászóvassal és mászókötéllel felszerelkezve hódíthatja meg Ausztria legmagasabb hegye, a 3798 méter magas Grossglockner lábánál a szabdalt jégvilágot, feltéve, hogy úgy dönt, felfedezi a Pasterze-gleccsert. A túravezetők állami vizsgával büszkélkednek, ezért megbízhatunk bennünk, és biztosra vehetjük, hogy a júniustól szeptemberig tartó túraidőszakban felejthetetlen élményben lesz részünk.

 

 

Karlbad – Fotó: Kärnten Werbung, Sigi_Leitner

 

FÜRDŐZÉS, MINT EGYKORON

A 35 kilométer hosszú Nockalm panorámaút az Alpok egyik legszebb útja, amelyet május elejétől október végéig autóval, busszal, motorkerékpárral vagy akár kerékpárral is fel lehet fedezni. Különleges élmény lehet Ausztria legrégebbi parasztfürdőjében, a Karlbadban tett látogatás is, ahol fakádakban élvezhetjük a gyógyfürdő jótékony hatását. A vizet forró kövekkel melegítik fel, amelyekből értékes ásványi anyagok oldódnak ki.

A koronavírus-járvány miatt érdemes alaposan megtervezni az utazást. Jelenleg Karintiában osztrák összevetésben alacsony az új esetek száma, az egészségmegőrzés szabályainak – távolságtartás, maszkviselet, gyakori kézmosás – ugyanakkor továbbra is eleget kell tenni. Aki a kirándulásáról hazatér, készüljön arra, hogy tíz napot kell házi karanténban töltenie, amelyet kiválthat 5 napon belül, legalább 48 óra különbséggel két alkalommal elvégzett negatív koronavírusteszttel.

Címlapfotó: Kärnten Werbung, Franz Gerdl

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.