Kipchoge igen, speciális futócipő nem

Noha jelenleg a téli felkészülését végzi az olimpiai és világbajnok Eliud Kipchoge, azért így is hallani felőle, akár a cipőjét, akár az idei versenyeit illetően.

Január végén jelentette be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), hogy jelentős szabályváltoztatásokat eszközöl a cipőkkel kapcsolatban, amelynek Eliud Kipchoge csodacipője – amelyben tavaly Bécsben 2 óra belül, nem hivatalos rekordot elérve futotta le a maratoni távot – is áldozatul esik. A speciális cipővel kapcsolatban már röviddel a csúcsdöntést követően is többen kritikát fogalmaztak meg, erről korábbi cikkünkben írtunk.

A szövetség közlése szerint április 30-tól csak olyan cipőben lehet futni, amely négy hónappal korábban a piacra került, s a riválisok, illetve a nyilvánosság számára is elérhető.

Kipchoge cipője – Fotó: Cathal Dennehy twitter oldala

Így azt egyelőre nem tudjuk, hogy Kipchoge milyen lábbeliben fut majd a jövőben, azt viszont igen, hogy hol. A kenyai klasszis biztosan ott lesz az április 26-i London Maratonon – ahol újra összecsaphat nagy riválisával, Kenesisa Bekelével, és természetesen az olimpia sem hiányozhat a programjából. Kipchoge mellett a tavalyi vb-bronzérmes Amos Kipruto és a Boston, valamint a Chicago Maraton győztese, Lawrence Cherono is tagja lesz a kenyai férficsapatnak, míg a nőknél a világcsúcstartó Brigid Koskei és a világbajnok Ruth Chepngetich is tagja a válogatottnak.

Az augusztus 10-én, Szapporóban sorra kerülő maratonin Kipchoge címvédőként állhat rajthoz, hiszen 2016-ban a riói olimpián győzni tudott, akkor 2:08:44-es idővel nyert, míg tavaly Berlinben megdöntötte a hivatalos világrekordot 2:01:39-cel, majd Bécsben a nem hivatalos csúcs is az övé lett, így ő az első ember, aki 2 órán belül (1:59:40) teljesítette a maratoni távot.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Késett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja: így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat
A tűzjelző miatt megborult az alvása, de ez nem látszott a teljesítményén
Elfáradtak a combjai, de aranyérmet nyert a technikás pályán

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.