Sallai Zsuzsi a rákkal is megküzd

A négygyermekes családanya nem vállalja a kemoterápiás kezelést, inkább az egészséges életvitel erejében hisz, amely korábbi szívműtétjét követően is segített számára a felépülésben.

Sallai Zsuzsi nagyon ismert a futók körében. A nyitott szívvel születő, szívműtéten áteső futónőnek nem sok esélyt adtak az orvosok a túlélésre, arra meg pláne nem, hogy egyáltalán sportolhat. Aztán rácáfolt minden jóslatra.

Tizenhárom éves korában műtötték, akkorra rosszabbodott annyira az állapota, hogy nem lehetett tovább halogatni a beavatkozást. Állapota csak úgy volt fenntartható a műtét után is, hogy gyógyszereket szedett, többször kellett újraéleszteni.

Húszévesen ismerte meg Attilát, későbbi férjét, akivel – az orvosi intelmek ellenére – négy gyermeket vállaltak. Nagy boldogságban éltek, amikor a vállalkozásukkal járó terhek és megpróbáltatások új kihívás elé állították az egész családot.

Zsuzsi túl a negyvenötön, négy gyermek édesanyjaként – a szíve szempontjából még mindig nem túl stabil helyzetben – kezdett sportolni. Először spinningelni, majd kerékpározni, aztán futni. Teste fokozatosan szokott hozzá a terheléshez, közben elkezdett egészségesen táplálkozni, hogy szervezetéből kiürüljön a sok gyógyszer. A rövidebb távokat 10, majd 21 kilométerek követték, aztán maratonik, majd tavaly a 81 kilométeres Korinthosz.

A múlt év más szempontból is mérföldkő volt Zsuzsinak: megülte 50. születésnapját, amit mindig is nagyon várt, mert úgy érezte, nagy ajándék az élettől, ha megérheti. Egy hónappal az ünneplés után azonban sokkoló hírt kapott: mellrákot diagnosztizáltak a szervezetében.

Időközben túlesett a műtéten, három tumort operáltak ki a bal melléből. Az onkoteam javaslatára kemoterápián kellene részt vennie, mert 35 százalék az esélye, hogy a tumor kiújul, illetve továbbterjed.

Zsuzsi azonban úgy döntött, nem vállalja sem a kemoterápiát, sem a sugárterápiát, sem a hormonkezelést. Ahogy a szíve kapcsán, most is hiszi, a gondolatok és az egészséges életvitel ereje segíti majd a gyógyulását. És persze újra fut, illetve nagy erőkkel dolgozik a könyvén, amelyet várhatóan július 14-én, a Zsuzsi által rendezett Skanzenfutáson mutatnak be. Lesz mit olvasni benne!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.