Csécsei Zoltán világcsúcskísérlete

Sorozatunkban ezúttal a korábbi 12 órás futópados világrekorder, a tavaly a Spartathlont is teljesítő sportember beszél az eszköz előnyeiről, egyúttal megosztotta nagyra törő tervét is.

Ha valaki két évig tartotta a 12 órás, futópados futás világcsúcsát, annak érdemes hallgatni a szavára a témában – ezért is fordultunk ezúttal Csécsei Zoltánhoz.

„A futópadon nincs légellenállás, gyakorlatilag télen-nyáron ugyanazon a hőmérsékleten lehet futni, nem kell az utat figyelni, ezért fizikailag és technikailag is könnyebb a futás – jegyezte meg Csécsei Zoltán. – Persze csak bizonyos ideig, mert a tizenkét órás futás már nem volt egyszerű. Aki például tempóra edz, nem kell figyelnie az óráját, nem kell gondolkoznia, csak futni. Abból a szempontból is hasznos, hogy ha valaki a Spartathlonra készül, és szeretne, mondjuk, tíz kilométert emelkedőn futni, a futópadon megteheti – egyébként a Mátráig kellene utaznia.”

 

Csécsei Zoltán a szabadban is eredményes. Fotó: Csécsei/facebook

 

Hozzátette, a futópadon úgy lehet modellezni a légellenállást, hogy az emelkedést 0.5 százalékra állítjuk be, ami nagyjából megfelel a valóságnak. Ráadásul – tapasztalatai szerint – a futópadon futás javítja a technikát, főleg, ha tükör is van velünk szemben. Mindannyian látjuk a tévében, hogyan fut Eliud Kipchog, és akit valamennyire is érdekel a sport, arra törekszik, hogy legalább kicsit hasonlítson a mozgása az övére.

„Szeretek futópadon futni, és ha már szóba került a téma, elárulhatom, tervezek egy huszonnégy órás világcsúcskísérletet – mondta Csécsei Zoltán, aki honlapunknak beszélt először a tervről. – A rekord 264.52 kilométer, ezt kellene megdönteni, szerintem képes leszek rá. A Springday Health Club lesz a helyszín, a segítők már megvannak, a további részletek pedig hamarosan alakulnak.”

 

Fura, de a futópados versenyhez a természetes közegben is lehet készülni. Fotó: Csécsei/facebook

 

Egy 24 órás futásnál pláne fontos, de rövidebb időtartam esetén is kardinális kérdés a frissítés. A futópad nagy előnye, hogy rápakolhatjuk a szükséges felszerelést, így nem kell semmit sem cipelni. Futás közben pedig tévénézéssel vagy – ahogy kint is – zenehallgatással lehet ellensúlyozni a monotóniát.

„Mindenkinek más a tempója, de a futópadon együtt maradhat a csapat, ha valakivel szeretnék beszélgetni, megtehetem, mert egymás mellett vagyunk. Jelenleg egyébként nem futok padon, csak szabadban készülök, de ahogy biztos lesz a világcsúcskísérlet, ez változni fog.”

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.