Fuss, tekerj, túrázz novemberben is!

Az ismét fokozódó járványhelyzetben egyre gyérebb a kínálat a különböző sporteseményekből, de azért összegyűjtöttünk néhányat. A felsorolás folyamatosan bővül, érdemes többször visszatérni!

 

Túrázás, gyaloglás

November 1-29. – Magyarország

Virtuális túranap egész hónapban. A helyszín szabadon választott, a túrázást vagy gyaloglást 10, 21 vagy 31 kilométeren lehet teljesíteni. Nevezni a BSI online felületén lehet, a teljesítést rögzíteni kell és az eredményt feltölteni a honlapra. A távokat futva is lehet teljesíteni, de a 21 és 31 kilométeren csak 2008. október 31. előtt születettek (12 évesek vagy idősebbek) vehetnek részt.

 

Futás

November 4., szerda – Budapest

Krokodil by night! Közösségi futóélmény minden hónap első szerdáján. Indulás 19 órakor, mintegy 9-10 kilométer megtételével. A mezőny együtt fut, egymást bevárva kb. 7 perces kilométereket. Rajt a Vasas Jégcentrumtól, s a tervek szerint a Nagy-Kevély felé vezet az útvonal.

 

Túrázás

November 7., szombat – Pilisszentlászló

Magyar és angol nyelvű túravezetés, utazás különbusszal Budapestről. A táv nagyjából 17 kilométer, amely Pilisszentlászlótól indulva a Spartacus-ösvény–Ördögmalom–Bertényi füvészkert–Borjúfő–Visegrád–Nagy-Villám nyomvonalon halad, s a végén minden résztvevő vacsorázhat és palacsintázhat az Ördögmalom étteremben. Részletek ezen a felületen, regisztráció pedig ezen lehetséges november 4-ig.

 

Túrázás

November 7., szombat – Csesznek

Egynapos via ferrata túra a Cseszneki vár környékén. Találkozó 8 órakor a Váci út 193. szám alatt Budapesten. Utazás együtt Csesznekre, visszaérkezés a kora esti órákban. Részletek és regisztráció a tura-baratok.hu weboldalon.

 

Túrázás

November 7., szombat – Pilisszentkereszt

Találkozó 8 órakor a Dobogókő-hegytető buszmegállóban, a táv nagyjából 16 kilométer és 770 méter szintemelkedés. A túra a Dobogókő–Thirring-sziklák–Prédikálószék-kilátó–Vadálló-kövek–Rám-szakadék–Tirts Rezső-kilátó–Dobogókő útvonalon halad, s összesen 7 óra. Részvételi díj felnőtteknek 3000, gyerekeknek 1500 forint. A túra kutyabarát, s jelentkezni a szentes.tura@gmail.com e-mail címen vagy a 20/208-2971-es telefonszámon lehet.

 

Túrázás

November 7., szombat – Biatorbágy

Egynapos gyalogtúra Biatorbágy környékén. Találkozó 8.45-kor a helyi vasútállomáson, ahonnan egy 17 kilométeres, nagyjából 5-6 órás túrán lehet részt venni, egyebek mellett a Kő-hegy, az Iharos vagy a Madár-forrás megismerésével. További részletek és árak a kaland.sport.hu weboldalon.

 

Túrázás

November 7., szombat – Magyarkút

Börzsönyi túra Visegrádi fellegvártól, ahol lehet pásztázni a tájat, majd a túra végeztével lehetőség lesz a Kocsma a pipáshoz erdei étteremben megmelegedni, akár egy finom leves vagy főétel elfogyasztásával. Találkozó 9.30-kor Magyarkúton az Irma-forrás és a Kocsma a pipáshoz erdei étterem melletti parkolóban, a táv 14 kilométer. Részvételi díj 2000 forint, amely készpénzben fizetendő a helyszínen. Előzetes regisztráció a kapcsolat@na-tura.info e-mail címen lehetséges.

 

Futás, gyaloglás, kerékpározás

November 7-8., szombat-vasárnap – Mátraháza

Az őszi Kékes 10x fordulót rendezik meg ezen a hétvégén. Útvonal: Mátraháza–Kékes-csúcskő–Mátraháza nagyjából 7 kilométer 350 méter szintemelkedéssel és -süllyedéssel, mindezt két óra alatt. Az esemény különlegessége, hogy mindezt akár tízszer is lehet teljesíteni, vagyis akkor több mint húszórás erőpróbával kell számolni, illetve fejlámpa használata a sötétedés miatt kötelező. Nem verseny, a kiválasztott távot futva, kerékpározva vagy gyalogolva is lehet teljesíteni. Előregisztráció szükséges a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen november 5-én éjfélig. Nevezési díj öt körig 3000, hat körtől 4000 forint.

 

Futás

November 7–8., szombat–vasárnap – Páty

Idén már a 11. Medve-kupát rendezik meg, amely kutyás futó-, kutyafogathajtó-, kutyás kerékpáros- és dogscooterverseny. A táv: 3-4 kilométer, az eredetileg márciusra tervezett eseményre korábban leadott nevezések érvényesek. Helyszíni nevezésre nincs lehetőség, kizárólag ezen a felületen.

 

Futás

November 7–8., szombat–vasárnap – Budapest

A Gyerünk, anyukám! egy virtuális örömfutás a Margitszigeten. A résztvevőknek 9 órától egy teljes nap áll rendelkezésükre, hogy a lehető legtöbb kört (1 kör 5300 méter) megtegyék a szigeten. Ehhez lehetőleg mindenki készítsen magáról fotót, s vezesse fel erre a felületre.

 

Túrázás

November 8., vasárnap – Baj

Hangulatos túranap a Gerecse mészköves lankáin. Találkozó 8.45-kor a baji Assisi Szent Ferenc-templom melletti parkolóban (2836 Baj, Petőfi Sándor utca), indulás 9 órakor. A táv 14 kilométer, érinti a szőlőhegyet, a Hideg-kutat, az Öreg-kovács-hegy oldalát, Kovácsi falu körtemplomromját és a kálváriát. Edzésben tartott fizikummal a túra teljesíthető, a barlangok környékén ügyelni kell a talajegyenetlenségekre. Részvételi díj 2000 forint, amely készpénzben fizetendő a helyszínen. Regisztráció és részletek a kapcsolat@na-tura.info e-mail címen.

 

Futás

November 8., vasárnap – Dunaföldvár

Terepfutóverseny Dunaföldvár dombjai között. Rajtközpont a várudvarban, az útvonalak javarészt földutakon vezetnek, felnőttek 5, 10, 17 és 23 kilométer közül választhatnak, de rendeznek futamokat óvodásoknak és kisiskolásoknak is. Rajt 10 órakor, de minden részlet és információ megtalálható a dunamentifutok.hu weboldalon.

 

Supozás

November 8., vasárnap – Szigetszentmiklós

Őszi barangolós suptúra Szigetszentmiklós és Taksony nádasaiban. Gyülekező 11:30 és 12 óra között a szigetszentmiklósi Május 1. utca, Bíró Lajos utca sarkán található parkolónál, a túra időtartama négy óra, részvételi díj 8000 forint, saját deszkával érkezőknek 3000 forint. További részletek a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen.

 

Futás

November 13-15., péntek-vasárnap – Magyarország

Virtuális futás az ország bármely részén, a 2.5, 5, 10.5 vagy 21 kilométeres távok közül. A résztvevő online regisztrál, telefonos futóalkalmazással vagy GPS-órával rögzíti a megtett kilométert, majd az eredményt feltölti a szervező honlapján feltüntetett felületre. További részletek a virtualfutok.hu weboldalon.

 

Túrázás

November 14., szombat – Szokolya

Túra az őszi Börzsönyben, találkozó 7.30-kor a Budapest Bank főépülete előtt (1138 Budapest, Váci út 193.), a túra pedig a szokolyai Cseresznyefa-parkolóból indul. Az útvonal érinti a Nagy-Hideg-hegyet, a Csóványost, a Három-hársat, a Szénpataki-kulcsosházat, a Bajdázói-tavat és Királyrétet. Vízálló nadrág, kamásli és magas szárú bakancs, tartalék zokni erősen ajánlott. A táv 15 kilométer, szintemelkedés 860 méter. Érkezés a kora esti órákban a kiindulási pontra. További részletek és fontos információk ezen a felületen.

 

Futás

November 14., szombat – Balatonalmádi

Országos bajnokság ultrafutásban egy 1768 méteres pályán. A versenyszámok közül a 12 órás és az 50 mérföldes futam 6 órakor rajtol, míg a 6 órás, az 50 kilométeres és a maratoni táv 8 órakor, továbbá a félmaratoni 10 órakor. 50 kilométeren, illetve 6 órában. További részletek a rundevu.hu weboldalon.

 

Túrázás

November 14., szombat – Spre Cetetiile Ponorului, Románia

A hagyományos Bethlen Gábor-túrát az idén már kilencedik alkalommal rendezik meg, ezúttal a Galbena-körutat a Bihar-hegységben. Indulás 9 órakor a Glavoi-rétről, a táv 16 kilométer, az útvonal az Eszkimó-barlang–Flóra-rét–Galbena-szurdok–Porcika-zsomboly–Csodavár érintésével vezet vissza rétre. A túra a kilenc évvel ezelőtt indított kezdeményezést viszi tovább, vagyis a helyi turisztikai látványosságok megnevezéseinek kétnyelvűsítését célozta meg, eleddig összesen 87 ilyen táblát sikerült elhelyezni.

 

Futás

November 14., szombat – Fonyód

Az idén a vírushelyzet miatt egynapos a K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton esemény, amelyet egyébként már tizenhetedik alkalommal rendeznek meg. Versenyközpont a fonyódi Vigadó téren lesz, a vasútállomás tó felőli oldalán lévő parkolóban. A maratoni és félmaratoni táv mellett lehet nevezni negyed-, harmad- és hatodmaratoni futamra is. Minden fontos információ megtalálható a futanet.hu weboldalon.

 

Túrázás

November 14-15., szombat-vasárnap – Dömös

Éjszakai túra a Rám-szakadékban, indulás 16.15-kor a dömösi Volánbusz megállójából, első nap (fejlámpa kötelező viselése mellett) a sötét erdőben vezet az útvonal, fel a szakadékon keresztül Dobogókőre, ahol a menedékházban lehet éjszakázni. A túra hossza 8 kilométer, de több mint 600 méter szintemelkedéssel. Másnap reggel irány a Téry-emlékmű, majd a Prédikálószék, végül a piros keresztjelzésen vissza Dömösre. Ez 15 kilométer megtételét jelenti. További részletek a kaland.sport.hu weboldalon.

 

Túrázás

November 15., vasárnap – Egyházasbást/Nová Basta, Szlovákia

Szezonzáró szurdoktúra amelyen egyebek mellett Nemti, Kazár és Zagyvaróna természeti érdekességei tárulnak a résztvevők elé. A táv 10 kilométer, 250 méter szintkülönbséggel. Gyülekező a Pogányvár fogadónál, indulás 9 órakor.

 

Futás

November 15., vasárnap – Budapest

Minden hónap harmadik vasárnapján krokodilfutás terephendiverseny a káposztásmegyeri Farkaserdőben, amelynek lényege, hogy a szervezők által kijelölt krokodil alakú pályán lehet egytől öt körig teljesíteni a távot. A hagyományos futóversenyekkel ellentétben nem a rajtidőpont, hanem a tervezett célba érkezési idő közös. Az egyéni rajtidőpontot a korábbi legjobb idő alapján lehet megállapítani, mégpedig úgy, hogy az adott versenyző célidejéből kivonják a mindenkori egyéni legjobb idejét perces vagy 15 másodperces alapon. Tehát, ha valaki például három perccel gyorsabb ellenfelénél, a következő futamot három perccel később kezdi. Minden egyéb információ itt megtalálható.

 

Túrázás

November 15., vasárnap – Zebegény

Egynapos panorámatúra a Börzsönyben, találkozó 8 órakor Zebegényben a Duna-parton. A táv 24 kilométer, 470 méteres szintemelkedéssel, s egyebek mellett a Remete-barlang, a Julianus-kilátó és a Malom-völgyi patak érintésével. Minden információ megtalálható a kaland.sport.hu weboldalon.

 

Futás, gyaloglás

November 15-30., vasárnap-hétfő – Magyarország

Tiszán innen, Tiszán túl, futás vagy gyaloglás. Virtuálisan teljesíthető a 7, 14, 21, 28 vagy 35 kilométeres táv valamelyike, míg gyerekeknek 4 kilométer teljesíthető. Szabadban vagy futópadon, gyaloglópadon, lépegetőgépen, szabadon választott. Előregisztráció nem szükséges, csak teljesítéskor kell elküldeni a mért táv igazolását, a nevet és postacímet a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címre. Nevezési díj 3500 forint.

 

Futás

November 21., szombat – Gyulafirátót

Megrendezik a 2. Rátóti Csikótojás terepfutóversenyt legfeljebb 250 fő részvételével. Regisztráció ezen a felületen lehetséges, a távoknál pedig az 5, 10.5 vagy 21 kilométer közül lehet választani, gyerekeknek 1 kilométeres futamot rendeznek. Versenyközpont és egyben a rajt és a cél helyszíne Veszprém-Gyulafirátóton, a Bakonyi Betyár csárdánál.
Rajt 10 óra 13.10 között.

 

Túrázás

November 21., szombat – Tata

A túra alatt elsősorban a város természeti szépségei csodálhatók meg, de az országban egyedülálló karsztforrásokra alapuló különleges láperdő egy zárt, védett területének meglátogatása is szerepel a programban. Találkozó 7.30-kor a Budapest Bank központi épülete előtt (1138 Budapest, Váci út 193.), a közös utazás után a túra nagyjából 15 kilométer hosszú, mindössze 100 méter szintemelkedéssel. Érkezés 19 óra körül a kiindulóponthoz. Regisztráció a tura-baratok.hu weboldalon lehetséges.

 

Túrázás

November 21-22., szombat-vasárnap – Kőszeg

Kétnapos őszi túra a Kőszegi-hegységben. Első nap Velem faluból indulva egyebek mellett a Szent Vid-hegy–Írottkő-kilátó–Hörmann-forrás útvonalon át lehet eljutni Kőszegre, nagyjából 16 kilométer megtételével. Másnap Kőszeg és környéke következik, többek között az Ördögtányér-sziklával, az Óház-kilátóval vagy a Kincs-pihenővel – mindez 12 kilométeren. Minden további információ a kaland.sport.hu weboldalon.

 

Címlapfotó: MTI

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.