Karácsonyi ajándéktippek túrázóknak

Fogalmad sincs, mivel teheted boldoggá rendszeresen túrázó ismerőseidet? Segítünk megoldani a problémát. Lássuk, minek örülhetnek azok, akik télen-nyáron megállás nélkül járják az erdőt!

Ajándékot venni rendszeresen túrázó ismerőseinknek nem könnyű feladat. Egyrészt valamennyire képben kell lenni a túrázással, másrészt az ajándékozott felszerelését sem árt ismerni, hiszen egy nyolcadik pár túrazokni vagy iránytű láttán nem valószínű, hogy felhőtlen lesz a mosolya. Melyek azok az ajándékok, amelyek valóban hasznosak lehetnek? Az alábbi lista a teljesség igénye nélkül, kizárólag ötletadási céllal készült, illetve kimaradt belőle a nagyobb beruházást igénylő tételek (kabát, cipő, táska), mivel azok egyrészt drágák lehetnek, másrészt személyes próba szükséges a megvásárlásukhoz, látatlanban nehéz kiválasztani a tökéleteset.

1. KAMÁSLI: Tipikusan az a felszerelés, ami mindössze pár ezer forintos tétel, de hatalmas segítség! Csapadékos időben, hóban megvédi nadrágunkat és cipőnket attól, hogy koszos legyen, átázzon, illetve a hó sem megy bele felülről. Ha hiányzik a repertoárból, az egyik legjobb ajándék, amit vehetünk.

2. SÓTABLETTA, ISO-ITALPOR: Akik komolyabban veszik a túrázás, jó eséllyel tartanak ilyet maguknál és rendszeresen használják, viszont mivel erősen fogyó eszközről van szó, mindig jól jön az utánpótlás. Az iso-italporral különösen nem lőhetünk mellé, legyen szó a túrázás mellett akár terepfutásról is.

3. IRÁNYTŰ, TÁJOLÓ: Inkább az idősebb korosztály tetszését nyerheti el, a fiatalok ma már egyiket sem igen használják, ráadásul iránytűt a legtöbb mobiltelefonon alapból találunk. A tájoló nagyon hasznos segédeszköz, de kell hozzá papír alapú térkép is, illetve meg kell tanulni a használatát.

4. KÜLSŐ AKKUMULÁTOR: Ezzel a felszereléssel nem lőhetünk mellé, főleg azért, mert a külső akkumulátort a túrázás mellett sokan a mindennapi életben is gyakran használják. Segítségével mobiltelefonunkat vagy más elektromos áramot igénylő készülékünket tölthetjük fel, mindössze egy kábelre lesz szükségünk, ami összeköti a kettőt (általában tartozék). Vásárláskor igyekezzük itt is a márkásat keresni, illetve figyeljük arra, hogy minél nagyobb kapacitású legyen.

5. TÚRABOT: Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, nem véletlenül. Használatával jobban bevonjuk a mozgásba felsőtestünket, így levesszük a terhet lábainkról, amelyek kevésbé fáradnak el. Túrabot választásánál mindig figyeljünk arra, hogy legalább 5 centiméteres skálákban állítható legyen, illetve hasznos, ha van mellé hótárcsa is, amellyel télen könnyíthetjük meg a mozgásunkat.

6. FEJLÁMPA: Az éjszakai túrázások elengedhetetlen kelléke, de télen is nagy hasznát vehetjük, hiszen nagyon korán sötétedik. A fejlámpa kiválasztásánál nem árt figyelni a márkára (a gyanúsan olcsó, sokledes kínai vackokat kerüljük), illetve a fényerősségre. Hasznos, ha a fényt több fokozatban állíthatjuk, illetve a vörös színű led is előny, mivel sokkal messzebbről látható és vészhelyzet esetén ez különösen fontos lehet számunkra.

7. SVÁJCI BICSKA: Amolyan mindenes, amire sosem tudni, mikor lesz szükség, de időnként nagyon jó, hogy kéznél van. Ha az ajándékozottról tudjuk, hogy a késen kívül mást amúgy sem használna, egy összecsukható zsebkés önmagában is jó ajándék lehet.

8. TÚRAZOKNI: A sótablettához, iso-italporhoz hasonlóan szintén fogyóeszköz, aminél nagyon fontos a minőség. Ha már ilyet veszünk, vegyünk valóban jót! Kerüljük a pamutanyagot, télre válasszuk merinói gyapjú és nejlon keverékét, nyárra a vékonyabb, de jól szellőző és nedvességet elvezető darabokat. A passzentos futózoknik is jó alternatívát jelenthetnek.

9. CSŐSÁL: Különösen futáshoz, de túrázáshoz is elengedhetetlen összetevő. A hagyományos sállal szemben a legnagyobb előnye, hogy speciális anyaga révén nem izzadunk alá, elvezeti a nedvességet és nem kell „nyolcvanhatszor” körbetekerni nyakunkon, valamint a kabátunk alá dugdosni a maradékot, hogy védjen. Számos mintában árulják, így biztos sikerül eltalálni az ajándékozott ízlését.

10. KULACS, TERMOSZ: Ez az az ajándék, amiből igazán nehéz kiválasztani a jót, hiszen aki túrázik, biztosan van megoldásra arra vonatkozóan, miben szállítja a folyadékot. Mégis, ha sikerül egy jópofa, újfajta megoldással nyíló-záró kulacsot vagy egy ötletes termoszt választanunk, elnyerhetjük ismerősünk tetszését.

JOLLY JOKER – AJÁNDÉKUTALVÁNY:
Ha menthetetlenül bizonytalanok vagyunk abban, mi az, ami már megvan és mire lenne valóban szüksége ismerősünknek, vegyünk neki ajándékutalványt! A legtöbb túraboltban vagy sportáruházban vásárolhatunk ilyet, akár előre meghatározott címletekben, akár saját összeggel feltöltve. Nem fontos sok pénzt tölteni a kártyákra, már pár ezer forint is nagy segítséget jelent, és biztosak lehetünk benne, hogy az ajándékozott arra fogja költeni, amire valóban aktuálisan a legnagyobb szüksége van.

FIGYELJÜNK RÁ: Bármilyen ajándékot is válasszunk, mindig őrizzük meg a blokkot! Így, ha választásunk nem nyerte el az ajándékozott tetszését, a blokkal egyszerűen visszaviheti a boltba, és kvázi ajándékutalványként arra költi az ajándékra fordított összeget, amire szeretné, és ami valóban tetszik neki.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.