Maximálisan ne bízz semmiben!

A via ferrata, vagyis a kiépített vasalt út biztonságot nyújt a hegyoldalban, de osztrák hegyivezetők szerint hiba lenne kizárólag a felszerelésre hagyatkozni, az ellenőrzés életet menthet.

Ausztria természeti adottságainak köszönhetően bővelkedik vasalt utakban. A via ferrata olyan hegyi út, amelyen létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik a túrázók előrehaladását. A karabiner hangja, ahogy súrlódik a kábelen, azoknak is biztonságérzetet kölcsönözhet, akik amúgy ódzkodnak a kalandoktól és a magasságtól.

A via ferrata előnye, hogy olyan helyekre is eljuthatnak a vállalkozó szellemű túrázók, ahová korábban csak alpinisták kapaszkodtak fel. Az ausztriai Innsbrucktól északra fekvő „Nordkette” kedvelt úti cél, a legismertebb és leglátványosabb vasalt utak egyike. A napjainkban igen népszerű tevékenység azonban veszélyes is lehet – sokszor túlságosan is biztonságban érezzük magunkat, és nem összpontosítunk kellően.

„A legtöbb esetben elkerülhető a baleset – nyilatkozta a Der Standard című osztrák lapnak Gebi Mair innsbrucki hegyimentő. – A felkészülésnek tervezéssel kell kezdődnie, nézzük meg jól az időjárás-jelentést. A vasalt utak hosszúak, ugyanakkor egy vihar pillanatok alatt lecsaphat ránk, ráadásul a fémkábelek óriási villámhárítónak számítanak. Az időjárás okozta vészhelyzetben többnyire a kimerültség és az úttévesztés jelenthet gondot.”

 

A vasalt utaknak köszönhetően olyan magasságba is el lehet jutni, ahova korábban csak alpinistáknak sikerült
Fotó: shutterstock

 

Ausztria 413 vasalt úttal kedveskedik a túrázóknak, akik gyakran tömött sorokban várnak, hogy végre mászhassanak. Egyedül a salzkammerguti „Drachenwand” idén több mint húszezer túrát szervezett. A tömeg ellenére elenyésző a balesetek száma.

Országszerte a 2017 októbere és 2018 októbere közötti időszakot vizsgálva hat halálos baleset történt. Csaknem 180 vészhelyzetből 115 során nem sérült meg senki, a bajba jutottakat javarészt fáradtság vagy kétségbeesés miatt kellett a hegyimentőknek lehozniuk.

Ahhoz, hogy egy via ferrata teljesítése csakugyan élményt jelentsen, nem elegendő megfelelően rögzíteni a karabinert, sok múlik a mászási technikán is.

„A kaland valójában a mászás elsajátításával kezdődik – mondta Gerhard Mössmer hegyivezető a lapnak. – Fontos továbbá, hogy sohase bízzunk meg vakon a felszerelésben. Mindig ellenőrizzük az állapotát, és mindig vegyük szemügyre, hogy társunk is megfelelően biztosította-e magát.”

Egyre többen gondolják, hogy a gyerekekkel is meg kell ismertetni a hegymászás rejtelmeit. Sokszor azonban nekik – a testtömegük miatt – más felszerelés kell.

„Kizárólag olyan vasalt útra vigyük magunkkal gyermekünket, ahol mi már csukott szemmel is végigmegyünk” – javasolja Gerhard Mössmer.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.