A triatlon a szabadidősportban is hódít

A „Próbáld ki a triatlont!” című, tizenkét állomásos sorozat végre lehetőséget teremt az szabadidő-sportolók számára is, hogy részt vegyenek az úszás, a kerékpározás és a futás hármasára épülő, rendkívül izgalmas és látványos versenyeken, amelyekre korábban csak versenyengedéllyel rendelkezők nevezhettek.

Új korszak kezdődik Magyarországon a triatlonban – jelentette be a héten Kindl Gábor elnök, a Magyar Triatlonszövetség május 15-én rendezett szezonindító sajtóeseményén, derül ki a szövetség közleményéből.

Az új korszak egyrészt vonatkozik arra, hogy minden idők legnépesebb magyar olimpiai delegációjára lehet számítani, hiszen már most biztos három férfi és egy női triatlonosunk részvétele a párizsi játékokon, és ha a vegyes váltó is megszerzi a kvalifikációt, az még egy női versenyzőnek teremt biztos indulási lehetőséget, másrészt vonatkozik a szövetség új stratégiájára.

Ez nyitást jelent a regionális együttműködés és a szabadidősport irányába is. Friendship Series néven közös versenyrendszert hirdetett a magyar és a román szövetség, amelyhez számtalan ország sportági irányító szervezete jelezte csatlakozási szándékát. A szabadidősport felé pedig úgy nyit, hogy az idei szezontól versenyengedély nélkül is el lehet indulni a hivatalos versenyeken.

„A triatlon rendkívül népszerű minden korosztályban, a nyitás lehetővé teszi, hogy akár több ezren is indulhassanak egy-egy versenyen. Az úszást, a kerékpározást és a futást ötvöző sportág népszerűségét éppen az adja, hogy rendkívül egészséges, az állóképességi kihívás mellett rengeteg izgalmat és élményt jelent az amatőrök, köztük a hat évesnél idősebb gyerekek számára is. Természetesen itt is a biztonság az első, így minden korosztálynak meghatároztuk, milyen távokon nevezhetnek a »Próbáld ki a triatlont!« futamokra” – tette hozzá Szieber Ákos, a Magyar Triatlonszövetség operatív és kommunikáció igazgatója.

A triatlon napjaink egyik leggyorsabban fejlődő olimpiai sportága, világszerte csaknem 150 országban rendeznek viadalokat. Magyarország a versenyszervezésben is fontos szerepet játszik, június 13-án paratriatlon-világkupát rendeznek Tatán, majd júliusban a világ legjobb triatlonosainak szurkolhat a közönség a hagyományos tiszaújvárosi világkupafutamon.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.