Gyilkos tréningek egy jó szerepért

Sok munkát és felkészülést igényel színésznőnek lenni. Annak érdekében, hogy hibátlanul nézzen ki egy sztár a filmvásznon, olykor keményen kell edzenie. Ők öten megtették.

Gal Gadot

Gal Gadot sohasem küzdött súlyproblémával, mindig is vékony volt, de amikor megkapta Wonder woman szerepét, muszáj volt izmosodnia. A színésznő kilenc hónapon át edzett Hollywood egyik legjobb edzőjével. Két órán át konditeremben szenvedett, két órát lovagolt, és küzdősporttréningeken is részt vett napi két órában. Az eredmény bámulatos lett, 7 kiló izmot pakolt magára.

Alicia Vikander

Az Oscar-díjas színésznőről a csupasport.hu is írt korábban. Vikander Lara Croftot formálta meg a Tomb Raider filmben, és mindent megtett, hogy ne hazudtolja meg elődjét, Angelina Jolie-t. Vikander hetente hat-hét alkalommal edzett, az erősítő tréningek mellett úszott, hegyet mászott, és szigorú étrendet követett.

Jennifer Lawrence

Lawrence kapott hideget-meleget: „Túl kövér, túl csinos, túl szőke” – röpködtek a megjegyzések az Éhezők viadalában nyújtott szerepe miatt. Pedig az Oscar-díjas színésznő igen intenzíven edzett a forgatások előtt. Futás, hegymászás, íjászat és boksz is szerepelt az edzésprogramjában, emellett speciális étrendet is kapott.

Hilary Swank

Sportrajongóknak kihagyhatatlan film a Millió dolláros bébi, amelyben Hilary Swank egy bokszolni vágyó nőt alakít, aki nagy nehezen meggyőzi a Clint Eastwood alakította mogorva edzőt, hogy készítse fel őt a meccsekre. Swank programját nem biztos, hogy mindenki vállalná. A színésznőnek az egész napját megtervezték, még azt is előírták neki, hogy mikor kell aludnia. Heti hatszor volt súlyzós edzése, és sok fehérjét evett. A felkészülés alatt 8 kiló izommal, a film után pedig egy Oscar-díjjal lett gazdagabb.

Demi Moore

Demi Moore azon színésznők közé tartozik, akiket az elsők között láthattunk igazán férfias szerepben. Moore 1997-ben a G. I. Jane szerepére tengerészgyalogosokkal edzett mindennap. A szerepét nagyon komolyan vette, így nem sok jelenetet kellett kaszkadőrrel felvenni.

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.