Mit tegyünk, ha gyötör az izomláz?

A mozgás néha fájdalommal jár. Ki ne érezte volna már edzés alatt vagy után, hogy fájnak az izmai, másnap izomláz gyötri? Érdemes kipróbálni az alábbi módszereket, hogy elkerüljük a fájdalmat.

Edzés után az embert jóleső érzés, elégedettség tölti el, amit hamar be tud árnyékolni egy izomgörcs, fájdalom vagy erős izomláz. Ha drasztikusan változtatunk az edzésprogramon, szinte elkerülhetetlen, hogy ne fájjanak az izmok, ám vannak olyan módszerek, amelyek segítségével csökkenthetjük a fájdalmat.

Ha edzés közben fáj

Bemelegítés: A fájdalom és a sérülés megelőzésének legjobb módja az alapos bemelegítés. Az nem elég, ha az ember egy-két törzskörzést, karlendítést csinál. A bemelegítés során végezzünk sok nyújtógyakorlatot, és legyenek benne dinamikus szakaszok is. Sokan elkövetik azt a hibát a súlyzós edzés előtt, hogy nem melegítenek be, hanem egyből emelgetni kezdik a többkilónyi súlyokat, így még inkább kockáztatnak egy izomhúzódást, sérülést.

Hidratálás: A fájdalom elkerülésében nagy szerepe van a hidratálásnak is. Figyeljünk arra, hogy edzés előtt minél több vizet igyunk.

Edzés előtt és közben is igyunk sokat /Fotó: Shutterstock

Ha edzés után fáj

Jégfürdő: Szinte minden profi csapat öltözőjében van már egy hatalmas kád tele jéghideg vízzel, hogy a sportolók az edzés után tíz percet elidőzzenek benne. A szakemberek ma már az amatőr sportolókat is arra ösztönzik, hogy edzés után hideg zuhannyal hűtsék magukat, ugyanis a hideg vizes fürdők jelentősen csökkentik az izomfájdalmat.

Melegítsük fel: Míg közvetlenül az edzés után a hideg van jó hatással az izmokra, néhány órával később a meleg. Ha jó idő van, üljünk ki a napra, de jót tesz 15 percnyi infraszauna is.

Együnk meggyet, ananászt: Az ananászban és a meggyben is találhatóak olyan enzimek, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak, így ajánlatos ezekből a gyümölcsökből fogyasztani.

Ha másnap fáj

Edzés: Ha súlyos izomlázzal küzdünk, a legjobb gyógyszer az edzés. Olyan mozgást végezzünk, amellyel azokat az izmokat dolgoztatjuk meg, amelyekben a fájdalmat érezzük.

Jég: A jeges fürdő közvetlenül az edzés után segít, de ha másnap mégis fájnak az izmok, jó, ha lokálisan jegeljük.

Masszázs: Kiváló módszer a fájdalom enyhítésére a masszázs. Ha úgy érezzük, hogy sikítófrászt kapunk, ha valaki hozzáér a fájó testrészhez, masszírozzuk át magunkat a kérdéses területeken, vagy használjunk masszázshengert.

A masszázs jót tesz a fájó izmoknak /Fotó: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.