Sporttal a téli depresszió ellen!

Minél távolabb vagy az Egyenlítőtől, annál inkább lehetsz hajlamos a depresszióra, ezért is fontos, hogy télvíz idején, aki csak teheti, keresse a fényt, s nem hagyja eluralkodni a szürkeséget, sötétséget maga körül.

A fényhiányból adódó lehangoltság, már-már depresszív állapot a mi tájékunkon nem ritka jelenség. A lakosság tizenöt százalékát érinti, de legyünk őszinték, aki nem hajlamos a depresszióra, arra is jellemző, hogy a megrövidült napokat nehezen bírja. Végül is: ki szeret folyton sötétben lenni?

A téli depresszió annál gyakoribb, minél távolabb helyezkedik el az Egyenlítőtől az adott ország. Az északi államokra – hiába van nagy divatja a svéd és dán boldogságiparnak – fokozottan jellemző, Európa alkoholfogyasztási listáin előkelő helyen állnak az északi országok.

Na de mit tehetünk a kényszerű sötétség és az abból adódó lehangoltság, enerváltság ellen?

1. Keresd a fényt!

Amennyire lehet, igyekezz minél több időt a szabadban tölteni, lehetőleg akkor is, amikor nagy ritkán süt a nap. A hétvégéidet igyekezz úgy beosztani, hogy ha a délelőtti órákban szép idő van, azt odakint tölthesd a szabadban.

2. Alkalmazz fényterápiát!

Talán nem meglepő, hogy egy dán orvos, Niels Ryberg Finsen alkotta meg a modern kori fényterápia alapjait, az általa tervezett készülék volt képes előállítani először olyan fényt, mint a napfény. A fény nagyon jótékonyan hat a szervezetre, nemcsak hangulatilag, hanem biokémiailag is. A Bioptron-lámpa a fény teljes spektrumát képes szolgáltatni számunkra.

3. Mozogj sokat!

A sport, azon belül is a szabadban végzett mozgás során olyan hormonok szabadulnak fel, amelyek szintén javítják a hangulatot, nem véletlenül nevezzük ezeket boldogsághormonoknak. Azon túl a stresszt is oldja a rendszeres mozgás, ha szabadban végezzük, akkor az immunrendszerünk is erősödik, sőt még kellemesen el is fáradunk.

4. Gyűjts élményeket!

Nézőpont kérdése, hogy a telet milyennek látjuk. Nyilván a városban, ahol a sötétségen túl minden szürke és nagy a latyak, plusz rossz a levegő, nem olyan élvezetes. A természetben járva viszont valóban csodákat láthat az ember. A városokat övező erdőkig is elég elmenni, nem kell feltétlenül az Alpokban kirándulni ahhoz, hogy szemet gyönyörködtető látványban és friss levegőben legyen részünk.

5. Fogyassz D-vitamint!

A fényhiány egyben D-vitaminhiányt is eredményez, ezért is fokozottan fontos, hogy amennyit csak tudunk, tartózkodjunk a szabadban. De valószínűleg ez sem lesz elég ahhoz, hogy a D-vitamin-szükségleted rendben legyen, ezért igyekezz úgy étkezni, hogy juss elegendő D-vitaminhoz (halak, máj, tojás), de tabletta formájában is pótolhatod.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at
Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása, mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.