A parkour alapfilmjén egy generáció nőtt fel

Idén húsz éves a Yamakasi, a parkourosok alapfilmje, ami megismertette a sportot a nagyvilággal, és tette egyúttal népszerűvé. A filmről és hatásairól magyar parkourosokkal, valamint a film szereplőivel beszélgettünk.

Luc Besson, a neves francia rendező közreműködésével 2001-ben Yamakasi címmel akciófilm készült a modern nagyváros szamurájairól, a yamakasikról. A csapat alkotta meg a parkour elődjét, az ADD-t (Art Du Déplacement – a mozgás művészete), közülük vált ki David Belle, a parkour megalapítója. A film a parkourosok között is nagyon népszerű, sokan ennek hatására kezdtek el foglalkozni a sporttal, míg másokat a mozgás mögötti filozófia érintett meg.

A Yamakasi csapatot az 1980-as évek végén alapította kilenc fiatal (Chau Belle, David Belle, Williams Belle, Yann Hnautra, Laurent Piemontesi, Guylain Boyeke, Charles Perriere, Sébastien Foucan és Malik Diouf). A testedzést egészen más szintre emelték, folyamatosan tolták ki a határaikat, és egymást bátorítva próbáltak eljutni a testi-lelki tökéletességhez. Mindezt ma is gyakorolják, miközben továbbadják tudásukat a következő generációknak.

A csapat neve, a yamakasi mindent elmond róluk, a törekvéseikről: a közép-afrikai lingala nyelvből származó szó jelentése erős test, lélek és személyiség.

A film meghozta az ismertséget a csapatnak, egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Yann Hnautra elmondta, nem gondolták akkor, hogy a film ennyire sikeres lesz.

„Nagyon sok munkát kaptunk utána, és az abból szerzett pénzt be tudtuk fektetni, hogy támogassuk azokat a fiatalokat, akik arra az útra szeretnének lépni, amin mi is végigmentünk – meséli Yann. – Még most is csodálkozom, amikor meghallom, hogy az emberek szeretik a filmet. Ez nagyon sokat jelent nekünk. Azt jelenti, hogy a szolidaritás sok embernek fontos. Egy jó családi mozi, ami értéket közvetít, amiben egy csapat mindent megtesz azért, hogy megmentsék egy kis srác életét. A filmnek köszönhetően ismertek lettünk, számtalan felnőtt és gyerek akarta ugyanezt csinálni! Ők a Yamakasi-generáció, ők jelentenek nekünk mindent!”

Chau Belle hozzáteszi, hatalmas lépés volt ez a csapatnak, mert ettől váltak igazán ismertté. A film nagyon sokat jelentett nekik, és nem elsősorban az ismertség vagy a pénz miatt. Rengetegen követik, példaképnek tekintik őket. Kitaposták az utat a következő generációnak, hogy új személettel nézzenek a világra. Yann is azt mondja, hogy nem az ő tisztük megítélni, hogy példaképek-e, de a segítő szándék bennük van:

„Ahogy eddig tapasztaltam, az ADD segít a srácoknak, hogy ne pazarolják hiábavalóságokra az idejüket és kövessenek el ostobaságot.

Kezdettől célunk volt, hogy segítsük a fiatalokat, hogy átadjuk azokat az értékeket, amikben mi is hiszünk. Ezért alapítottuk meg az ADD Akadémiákat.”

A magyar parkourosoknak is meghatározó a film. A Hall of Parkour Hungary (HOP) egyik alapítója, Szentváry-Lukács Vajk szerint sokan emiatt kezdtek el parkourozni, igaz, ma már kevesen ismerik a filmet. Véleményével a HOP másik megálmodója is egyetért.

„Alapvető film a parkourosok között, szerintem a hazai parkourosok kilencven százaléka látta – mondja Máté Áron. – Engem a külföldi fanok videói találtak meg amikor kezdtem, a filmet csak utána láttam, így számomra kevéssé volt meghatározó. Nem tudtam, hogy a filmben szereplő csapat tagjai hozták létre a parkourt mint sportot. Most már sokkal többet jelent nekem a Yamakasi, mint gyerekként. Elképesztőnek találom, hogy ilyen meghatározó karakterek játszottak egy nagyjátékfilmben, akik még élnek, de már részei a történelemnek!”

Húsz év alatt messze eljutott a parkour, ma már a Nemzetközi Tornaszövetség égisze alatt versenyeket rendeznek, bár a yamakasik szerint ezzel a mozgás lényege veszik el, hiszen a parkour, az ADD vagy a freerunning véleményük szerint nem sport, hanem filozófia, életmód.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.