Kettétört Lewis Hamilton szörfdeszkája, de megúszta az óriáshullámot

A hétszeres Formula-1-es világbajnok Lewis Hamilton nemcsak a száguldást imádja, a szörfözést is, és korábban elég rázós helyzetbe került Hawaiion.

Talán kevesen tudják, de a hétszeres Formula-1-es világbajnok Lewis Hamilton nemcsak az aszfalton imád száguldani, de a hullámlovaglásnak, vagyis a szörfözésnek is nagy szerelmese. Olyannyira, hogy elég gyakran hódol ennek a szenvedélyének, és bizony nem jön zavarba, ha az F1-es autó volánja mögül át kell (sz)állnia a szörfdeszkára.

A 38 éves brit sportoló a robbreport.com-nak beszélt arról, bizony olyan is volt, hogy veszélyes helyzetbe került szörfözés közben. Őt azonban ez sem tántorította el.

„Mindig is szerettem és kerestem a kockázatot. Ha azt mondják, ne másszak fel a fára, biztosan felmászom rá” – mondta, majd ezután jön a lényeg, ugyanis elmondott egy történetet, amikor a szörflegendával, Kelly Slaterrel szörfözött Hawaiion, amikor jött egy körülbelül hét-nyolc méter magas hullám.

„Kelly szólt, hogy semmi esélyem, ne menjek oda – folytatta. – De én a hullám széléhez eveztem. Hatalmas volt. Nagyon figyelnem kellett, hogy ne ragadjon el, ezért lejjebb eveztem, megragadtam a zátonyt, és imádkoztam. Majd hallottam a hátam mögött egy hatalmas robajt, mintha bomba robbant volna.

A deszkám kettétört. Közel volt a vég, de ez még jobban felcsigázott. Fiatalon nagyon vakmerő voltam, és óriási szerencsém volt, hogy nem sérültem meg. Ma már okosabban mérlegelek, és pontosan tudom, hol vannak a határaim. De ezek a határok még mindig általában jóval tágabbak, mint egy átlagemberé.”

Fotó: Instagram

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Fantasztikus női világcsúcs a berlini maratonon
A legendás versenyen csak az eltévedéstől és a kóbor kutyáktól tart
Magyar sikerek a balatonfüredi EMU hatnapos világkupán
Kipchoge legnagyobb ellenfele az óra lehet Berlinben
Athén–Spárta: Gáspár Péter a top tízbe vágyik

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.