Grönland keresztezve!

Csaknem egy hónapos gyaloglást követően Rakonczay Gábor és csapata átszelte a szigetet, elérte a nyugati felét, amelyhez hozzávetőlegesen 650 kilométert tett meg hóban és fagyban.

Hétfő délelőtt üzente a Grönland kelet-nyugati átszelésére vállalkozó Rakonczay Gábor, hogy csapatával hamarosan célba ér, így lehetett miért izgulni és várni a jó híreket.

„Már csak néhány lépés a cél! Gábor és csapata jelenleg –6 Celsius-fokban gyalogol, 763 méter tengerszint feletti magasságban!” – állt a Facebook-bejegyzésben.

Aztán egy napon át kellett rágni a körmünket, vajon mi van velük, de kedd reggel jött a hír, hogy elérték a sziget nyugati partját, Kangerlussuaq városát, így sikerült teljesíteniük a kitűzött célt, keresztezték Grönlandot.

Huszonhat nap alatt 650 kilométert tettek meg hóban-fagyban

Pedig a nagyszabású vállalkozás nem indult könnyen, Rakonczay Gábor és csapata hóviharba került 2400 méteren. Három napig egy helyben rostokoltak, ezért a hátralévő távon gyorsítaniuk kellett.

Így fordulhatott elő, hogy egyik nap 35 (!) kilométert haladtak, és a tervezett ütemben teljesítették küldetésüket. Rakonczay azonban nem csak azért indult Grönlandra, hogy saját határait feszegesse.

Szeretné ugyanis felhívni a figyelmet a hatalmas sziget pusztulására, az egyre jobban zsugorodó hóval borított területekre, amit az évről évre erősödő globális felmelegedés okoz, és amit csak között összefogással oldhatunk meg.

Az első magyarok
Az 1997-es sikertelen kísérlet után Kollár Lajos és Tarjányi István, ezúttal kiegészülve Kiss Csabával, 2001. július 10-én újra nekivágott Grönlandnak, hogy keresztben átszeljék a papíron Dániához tartozó autonóm szigetet. A vállalkozás huszonkilenc napot vett igénybe, hogy 670 kilométert megtegyenek a keleti parttól a nyugatiig. Külső segítséget nem kaptak, minden felszerelésüket és élelmiszerüket egyetlen közös szánba pakolták, amelyet napi nyolc órán keresztül húztak. Kollár Lajos egyébként két évvel később Erőss Zsolttal és Mécs Lászlóval megalapította a Magyarok a világ nyolcezresein sorozatot, amely tíz éven keresztül juttatott nyolcezres csúcsokra magyar hegymászókat.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.