Lebénult, visszatért és rekordokat ugrat

Tanner Godfrey több mint tíz évvel ezelőtt deréktól lefelé megbénult, de nem adta fel, és most világrekordokat ugrik egy négykerekűvel.

Tanner Godfrey tizennyolc évesen profi motokrosszos volt, amikor 2007-ben súlyos balesetet szenvedett, egy ugratás után fejre esett és deréktól lefelé lebénult. A fiatal srácot azonban nem törte össze a sérülés, kemény munkával és kitartással odáig jutott, hogy ma már bot segítségével járni tud.

Sőt, az extrém sportokhoz is visszatért, persze a motokrossz helyett mást kellett keresnie, így talált rá az UTV-re, erre a négykerék-meghajtású terepautóra. amely leginkább egy quadhoz hasonlít.

Persze ezen sem tudta a hagyományos módon kezelni a pedálokat, de a nagyapja a segítségére sietett, és sátorrúdból eszkábált neki egy speciális csövet, amelynek segítségével kézzel tudja nyomni a gázt vagy a féket.

Ennek használatát persze időigényes volt tökéletesen elsajátítani, hiszen ugyanazzal a kézzel kell kezelnie a sebváltót és a két pedált, ráadásul az sem mindegy, hogy a kormányt egy vagy két kézzel markolja.

De a módszer bevált, sőt, azóta is használja, és egyre nagyobbakat ugrat az UTV-vel, kétszer már világcsúcsot is felállított, és bár a dolog veszélyesnek tűnik, ez nem akadályozza meg abban, hogy néha embereket is magával vigyen a másik ülésen.

Ja, és pár szó a világcsúcsairól: eddig 62 és fél méterrel (205 láb) tartotta a csúcsot, de miután ezt megdöntötték, 2019. május 28-án az alábbi 74 méteres (több mint 240 lábas) ugratással visszavette a rekordot.

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.