Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Egy amerikai kanyonban felvett videón pontosan látszik, mekkora sebességgel száguld egy bázisugró.

Az amerikai Utah-ban, egy több mint száz méter széles kanyonban Andy Lewis és haverjai kifeszítettek egy hálót, amelynek közepén hagytak egy négy és fél méterszer négy és fél méteres lyukat.

Mikor ez megvolt, egyikük, Ben „Dicko” Dixon felvitette magát egy repülőgéppel, kiugrott, majd nem sokkal később kis is nyitotta az ejtőernyőjét, és kezdődött a móka.

Innen ugyanis jól ki volt számolva minden: ahogy leoldotta magát, szárnyas ruhára (wingsuit) váltott, átszáguldott az említett lyukon, majd kioldotta a második ejtőernyőjét, és épségben földet ért.

Közben a kifeszített hálón ketten is pihentek. Azt ugyan nem tudjuk, pontosan mi értelme volt ennek a mutatványnak, de látványosnak látványos, és jól látszik a felvételen, mekkora sebességet ér el egy bázisugró – még akkor is, ha szárnyas ruha van rajta.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Fantasztikus női világcsúcs a berlini maratonon
A legendás versenyen csak az eltévedéstől és a kóbor kutyáktól tart
Magyar sikerek a balatonfüredi EMU hatnapos világkupán
Kipchoge legnagyobb ellenfele az óra lehet Berlinben
Athén–Spárta: Gáspár Péter a top tízbe vágyik

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.