Ugrás ejtőernyő nélkül!

Antti Pendikainen három éve bizonyította, hogy nem ismer félelmet. Más magyarázat legalábbis nincs arra, miért és hogyan képes valaki négyezer méter magasból leugrani – ejtőernyő nélkül.

Mintha csak egy filmbeli jelenet lenne, a főhős kiugrik egy repülőből, majd amikor kinyitná az ejtőernyőjét, hiába keresi a zsinórt, amit meghúzhatna, nincs a hátán semmi, így szabadesésben zuhan tovább (de nyugi, úgyis megmenekül, mert a főhősök mindig megmenekülnek valahogy).

A finn kaszkadőrrel, Antti Pendikainennel hasonló történt 2015-ben, azzal a különbséggel, hogy amikor a hőlégballon felvitte a felhők fölé, négyezer méter magasra, akkor saját kezűleg oldozta le magáról és dobta el a hátizsákot. Majd levette a felsőjét (!!!) és félmeztelenül kiugrott. Így:

 

„Mindig is ki akartam próbálni, milyen ejtőernyő nélkül ugrani – mondta földet érés után Pendikainen a Mirrornak. – Előtte azért lejátszottam az egészet a fejemben, hogy élesben mindent kézben tartsak.

Egy éven át gyakoroltam a kísérlet előtt, nagyon felkészültem.”

Saját bevallása szerint a 28 esztendős Antti Pendikainen már gyerekkora óta szereti a vicces kaszkadőrmutatványokat, és sosem volt benne félelem.

„Következő alkalommal is valami őrültséget tervezek!”

Szavaiban nem kételkedünk.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az előírt napon nincs mese, edzeni kell! – Bátyai Évának a futóverseny a fesztivál
Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.