Vályi Gergő sportmászó Balassagyarmatról heti négyszer jár edzeni a fővárosba

A mindössze 17 esztendős sportolónak reális lehet az olimpiai kvóta, pláne, ha továbbra is elkötelezett és tudatos marad.

A sportmászó Vályi Gergő 2019 októberében érte el pályafutása talán legnagyobb nemzetközi sikerét, amikor az oroszországi Voronyezsben megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot nehézségi versenyszámban, ami után hazánkban is többen ismerték meg a nevét.

A tizenhét éves sportoló azóta is szép eredményeket ér el, fokozatosan lépked előre. Bár még fiatal, már több mint egy évtizede űzi ezt a sportágat, és már az olimpiai kijutás is reális cél lehet.

„Hatévesen kezdtem mászni Balassagyarmaton, ahol a művelődési központban van egy mászófal. Azt próbáltam ki először, és az első egy-két évben heti egyszer mentem, majd nyolcévesen váltottam, amikor Budapestre kezdtem járni edzésre” – mondta a Csupasportnak Vályi Gerő, azaz Gege, aki a Gyarmattól öt kilométerre fekvő Szügy községben él szüleivel, akik mindenben támogatják, sokszor ők viszik edzésre a fővárosba.

Ott Kandrács Ildikónál kezdett el mászni, aki ma a Magyar Hegy- és Sportmászószövetség elnöke, és aki két év után mondta Gergőnek, hogy olyan szintre ért, amely után ő már nem tud többet segíteni. A sportoló ezután került Czégel Dávidhoz, akinél jól haladt, tizenkét évesen már 8a nehézségű utat mászott a Big Wall mászóteremben, és már ő is biztos volt abban, hogy később is ezzel szeretne foglalkozni.

„A Magyar Kupákon akkor kezdtem indulni, amikor Budapestre kerültem, a kétezertizenegyes volt az első, majd amikor az ifjúsági B-kategóriába kerültem, már jártam külföldre is versenyezni – folytatta Vályi, aki jelenleg hetente négyszer Budapesten edz, közben Balassagyarmatra, a Balassi Bálint Gimnáziumba jár. Eleinte izgulósabb voltam, emiatt az edzésekhez képest gyengébben teljesítettem, de egy idő után hozzászoktam, és mentálisan is megerősödtem.”

A 2019-es ifi Európa-bajnoki győzelem előtt már nem izgult, pedig mentálisan az épp egy nehezebb helyzet volt, végsőkig kiélezett küzdelem. A középdöntőben megvolt Gergő első nemzetközi topmászása, ami azt jelenti, hogy elérte az út legfelső fogását is, amire versenyeken általában csak egy-két mászó képes. Ez magabiztosságot adott neki, első helyen jutott be a fináléba, ahol viszont fordított sorrendben másztak, ő volt az utolsó. Előtte fő riválisa, a brit Toby Roberts indult, aki szintén „topolt”, így Gegének is ez kellett a győzelemhez – és sikerült is.

Vályi Gergő a falmászás mellett rendszeresen edz sziklán is, a legmagasabb szintű út, amit eddig megmászott, a 8c+ erősségű Zed is Dead volt a Kis-Gerecsében, ami az egyik legnehezebb sziklaút hazánkban.

Azóta már igyekszik a következő szintre lépni, jelenleg is van egy a 9a-projektje Ausztriában, legutóbb pedig Szlovéniában sikerült másznia két 8a+ nehézségű utat onsight, azaz elsőre, minden előzetes információ nélkül.

 

 

A nehézségi mászás mellett közel áll hozzá a kisebb sziklákon végzett, de nagyon technikás boulder is, de a kötél nélküli szabad mászást, a free solót nem szeretné kipróbálni, arról igen határozott véleménye van. A magashegyi mászás sosem vonzotta igazán, így néhány erdélyi barangoláson kívül nem is vett részt ilyenen.

A sportmászás viszont annál jobban foglalkoztatja, idén minél több versenyen szeretne részt venni a Cseh Kupában, és lesznek más rangos nemzetközi versenyek is, ifjúsági Európa-kupák, ifjúsági Európa-bajnokság és számos nyílt verseny Ausztriában, Franciaországban és Svájcban.

 

Fotó: Gravity Boulder/Vörös Tamás

 

„Nagyon szeretnék kijutni az olimpiára, amihez jól kell szerepelnem a kvalifikációs versenyeken. Nagy szerencse is kell, hogy két év múlva ott legyek Párizsban, de a kétezerhuszonnyolcas Los Angeles-i olimpia elérése sokkal reálisabb” – tette hozzá Vályi Gergő, akinek idénre azért van egy jóval kézzelfoghatóbb célja is: év végére szeretné megmászni Ausztriában a kiszemelt 9a+ nehézségű utat.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt
Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.