Az Arnold Classic más kávéház

Molnár Péter testépítő nyolcadik lett élete első profi versenyén, az Arnold Classic USA-en, és úgy érzi, amatőr karrierjéhez képest teljesen más világba csöppent.

Úgy vélem, nem kell szégyenkeznie a nyolcadik hely miatt.
Aki ezen a versenyen színpadra lép, annak egyáltalán nem kell szégyenkeznie – mondta Molnár Péter, aki tavaly szerzett profi kártyát, és azóta egyetlen hivatásos versenyen sem vett részt. – Persze jobb eredményre számítottam, ezért kicsit csalódott vagyok. Eddigi pályafutásom során megtanultam, az számít, hogyan reagálunk egy adott helyzetre. Látom, milyen hibákat követtem el, és sokat tanultam belőlük.

Melyek voltak ezek?
Egyrészt kissé elbíztam magam, azt hittem, elég lesz az eddig szerzett versenytapasztalatom. Most már látom, ez másik liga, mint amilyenekben eddig indultam. Másrészt szükségem lett volna még legalább két réteg barnítókrémre, hogy jobban mutassak a színpadon. Harmadrészt a póznadrágom sem volt megfelelő, ugyanis kicsit »kifogytam« belőle, ezért lógott rajtam. Elkövettem még egy hibát: a kötelező pózolásnál a pózfelvétel nem volt gördülékeny, aminek a kommentátor is hangot adott. Hozzá kell tennem, harminc órát utaztam a verseny helyszínére, továbbá megterhelő volt a viadal előtti időszak is. A szállodában, ahol laktunk, rendkívül drága volt az étkezés, ezért saját magunknak kellett beszereznünk az ételt, amelyet a szállodai szoba mikrohullámú sütőjében készítettünk el.

Mindig is éreztem, hogy vannak hiányosságaim, de csak most tudatosultak bennem igazán. Ha valaki a világ élmezőnyébe akar tartozni, kizárólag a testépítéssel kell foglalkoznia.

Mindenesetre megbeszéltük a hibáimat, a Mr. Olympiára már új póznadrágban állok színpadra, a színem sötétebb lesz, illetve kényelmesebb körülmények között készülhetek, mint az Arnold Classic előtt.

Nem volt lámpaláza?
Nem nagyon. Mire a színpadra léptem, elmúlt, sőt kifejezetten élveztem a szereplést. Tudni kell, hogy az Arnold Classicon már a backstage-ben kitűnő volt a hangulat, hamar lepacsiztunk egymással. Az európai amatőr és az amerikai profi versenyek világa leginkább abban tér el egymástól, hogy utóbbiban a testépítők nem egymás ellen versenyeznek, hanem arra összpontosítanak, hogy a lehető legtöbbet hozzák mi magukból.

Kapott kedvező visszajelzést?
Természetesen. Sok biztatást kaptam Brazíliából, többen örültek volna, ha előrébb végzek. Sőt az első két helyezett hátba is veregetett, és azt mondta, remek hát-és karizmom van, amit a zsűri is értékelni fog, ha már lesz elég profi tapasztalatom. Nekem ugye ez volt az első megméretésem a hivatásosok között, és a bírók is eszerint álltak hozzám. El kell fogadnom, hogy a pontozóbíróknak mindig igazuk van, és a szemükben nem tűntem igazán profinak. A többiek sokkal lazábban álltak hozzá a versenyzéshez, amit a jövőben nekem is el kell sajátítanom.

Hozzá kell szoknom, hogy ezen a szinten már minden apró részlet sokat nyom a latban. Ennek ellenére büszke vagyok, hogy a világ legjobb testépítői társaságában versenyezhettem, óriási élményben volt részem.

Volt lehetősége kezet fogni Arnold Schwarzeneggerrel?
Sajnos nem, mert ő a győztesekkel rázott kezet. Egyik testőrének azonban annyira megtetszett a mutatványom, hogy nekem adott egy kitüntetést, amelyet ők kapnak. Nekem az is nagy szó volt, hogy élőben láthattam Schwarzeneggert.

Hogyan telik a hátralévő szűk két hét a Mr. Olympiáig?
Akkor leszek igazán büszke magamra, ha sikerül említésre méltó teljesítményt letennem az asztalra. Még csak most indult be a profi karrierem, és remélem, happy enddel ér véget. Minden rajtam múlik. A következő két hétben szerencsére már sokkal nyugodtabb körülmények között készülhetek. Többet fogok nyújtani, lazítani, a vákumpózt erősíteni, továbbá kardiózni és súlyzós edzéseket végezni.

Mi a legfőbb tanulsága eddigi profi pályafutásának?
Rájöttem, hogy nem lehet ajtóstul rontanom a házba. Tudatosan kell felépítenem a profi karrieremet, ami azt jelenti, hogy a jövőben el kell indulnom kisebb versenyeken, amelyeken címeket szerzek, hogy tudják, ki vagyok egyáltalán. Ha ez sikerül, a bírók is jobban felfigyelnek a teljesítményemre.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.