Az Arnold Classicra készül a kiváló formában lévő 70 éves nagymama

Hatvanéves volt, amikor kondizni kezdett, hatvankilenc, amikor az első versenyén indult, most jöhet az igazán nagy kihívás.

Sohasem késő elkezdeni a mozgást. Ez óriási közhely, de az amerikai Renee Landers példája is azt bizonyítja, ha valaki kedvet kap hozzá, akármilyen idősen elkezdhet magasabb szinten sportolni. A testépítés kapcsán még mindig erősen él a sztereotípia, hogy főleg a tizen- és huszonévesek, esetleg a harmincasok sportja, pedig manapság világszerte egyre többen járnak jóval idősebben is a konditerembe. Akárcsak Renee Landers.

A hölgy képeit látva nem sokan mondanák meg róla, hogy már hetvenéves, azt pedig még kevesebben, hogy csak hatvanévesen kezdett kondizni, és hatvankilenc éves volt, amikor az első versenyén elindult.

A texasi nagymama immár hetente ötször edz, pedig eleinte kényszerből, gerincproblémák miatt kezdett sportolni.

Most pedig elmondása szerint jobb formában érzi magát, mint húszévesen. Persze arra azért nem volt könnyű rábeszélni, hogy egy fitneszversenyen is elinduljon.

„Eleinte féltem a versenyzéstől, pedig nagyszerű edzőm van, aki folyamatosan bátorított – idézte őt a The Sun. – Évekbe telt, mire elég bátor lettem hozzá, hogy felvegyek egy csillogó bikinit, és kiálljak a színpadra csupa idegen elé. Onnantól kezdve viszont nem néztem visszafelé, és tudtam, hogy megtaláltam a saját közegemet. Még a barátaimnak sem mondtam el, mit tervezek, mert nem akartam negatív hangokat.”

A 2021 májusában rendezett versenyen húsz évvel idősebb volt, mint a második legidősebb versenyző, ám így is a hatodik helyen végzett. Elmondása szerint a gyereke és az unokája születése után az volt élete legcsodálatosabb napja. Most pedig annyira lelkes, hogy hetvenévesen indul a márciusi Arnold Classicon, az Angel Competition Bikinis Fashion Show keretében.

Fotók: Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.