Az Arnold Classic selejtezőjén bizonyíthat Bordás Dorina

A jászberényi sportoló részt vehet az októberi strongwoman és kamionhúzó Európa-bajnokságon Madridban. A megméretés legjobbjai kvótát szereznek a jövő évi Arnold Classicra.

„Már most számolom a napokat, mert biztos vagyok benne, hogy nagyszerű élmény és brutális verseny lesz – nyilatkozta a Prémium Médiának Bordás Dorina, miután hivatalossá vált az indulása. – Megannyi olyan sportolóval szerepelhetek együtt, akiket régóta figyelek, követem őket a közösségi médiában, és inspirálnak, köztük jó eséllyel az egyik legnagyobb példaképemmel, a versenyt tavaly megnyerő Mollie Wagstaff-fal.”

Az Európa-bajnoki számokat az október 13–15-i hétvégén rendezik; Dorina pénteken a strongwomanverseny 60–75 kilogrammos kategóriájában versenyez, aztán – egy nap pihenőt követően – vasárnap kamionhúzásban méreti meg magát.

„Szerencsés a versenykiírás, mert tudok szusszanni a kettő között. Azt már most tudjuk, hogy hatvan kilogrammos zsákcipelés, kétszer ötvenöt kilós koffercipelés, óriás egykezes nyomás, Apollo-nyomás és felhúzás lesz a pénteki programban.

A kamionhúzásnál három részszám idejét adják majd össze: az idehaza is ismerős hámmal, illetve ülve, kötéllel való húzás, valamint lesz egy olyan szám, amit még nem próbáltam, ez a kamiontolás” – tekintett előre a sportolónő.

Tekintve, hogy a madridi Európa-bajnokság a jövő évi Arnold Classic kvalifikációs versenye is, Dorina biztos benne, hogy nemcsak a súlyok, hanem a mezőny is emlékezetes kihívás elé állítja.

„Idén bothúzóként kóstolhattam bele az Arnold Classic légkörébe, és azt kell mondjam, nagyon szeretnék visszatérni a versenyre. Álomszerű lenne, ha akár a szívem csücskének számító strongwomanként, akár kamionhúzásban sikerülne. De tudom, nem lesz könnyű ezt elérni, brutális a mezőny, amelyben szinte zöldfülűnek számítanék. Éppen ezért nem is szeretnék pluszterhet tenni a vállamra, minden versenynek úgy indulok neki, hogy a lehető legjobb helyen zárjak.

Ha összejönne a dobogó és vele a kvalifikáció, biztosan nem mondanék nemet az utazásra” – jelentette ki.

A pillanatnyi formával aligha lenne gond, a Közép-Európai Erősember-szervezet (CESA) által kiírt hazai kupasorozat idei mindkét állomásán a jászberényi sportolónő bizonyult a mezőny legjobbjának.

„Nem titkolom, gőzerővel készülök, hogy az összetettben minél jobb eredményt érjek el az év végén. Úgy gondolom, ha jól sikerül a szeptemberi forduló, az nagy lökést adhat Madridra is.”

Dorina legközelebb a hétvégén méreti meg magát, hazai közönség előtt: a Scitec Muscle Beachen kamionhúzásban bizonyíthat ismét.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.