Bravúros bemutatkozások a Mr. és a Ms. Olympián – képek, videók

Általában a két-három nagy esélyesről szoktak beszélni, de néha az újoncokról szólt a testépítők csúcsversenye.

A barbend.com összegyűjtötte azokat a testépítőket, akiknek a vártnál sokkal jobban sikerült a bemutatkozásuk az 1963 óta megrendezett Mr. Olympián vagy a női versenyen, a Ms. Olympián.

LEE HANEY 1983

Akárcsak Ronnie Coleman, ő is nyolc alkalommal nyerte meg a Mr. Olympiát, ezzel továbbra is rekorder. Már akkor sejteni lehetett, hogy sokra viszi, amikor először indult, 1983-ban. Egyből a harmadik helyen végzett, és ekkor már érezhető volt, hogy szép jövő áll előtte. Így is lett, egy évvel később már nyert, akárcsak az azt követő hét versenyen.

CORY EVERSON 1984

Az a férfiaknál és a nőknél is szinte elképzelhetetlen, hogy valaki az első versenyét megnyerje, Cory Eversonnak azonban sikerült. Később még ötször nyert, és az egyetlen női versenyző, aki elmondhatja magáról, hogy egyetlen Ms. Olympián sem veszített, amelyen elindult.

LENDA MURRAY 1990

Cory Eversont évekig nem lehetett letaszítani a trónról, majd 1989-ben visszavonult, Lenda Murray pedig hozzá hasonlóan egyből megnyerte az első Ms. Olympiáját. Összesen nyolcszor lett aranyérmes, ezzel sokáig rekorder volt, jelenleg tíz sikerrel Iris Kyle a női csúcstartó.

DORIAN YATES 1991

Nem sok hiányzott hozzá, hogy mindjárt az első Mr. Olympiáján diadalmaskodjon, ám végül második lett Lee Haney mögött. Azért sokáig nem kellett bánkódnia, a következő kiírást már ő nyerte meg, összesen sorozatban hatszor győzött, és ma már őt is a sportág legendái között tartják számon.

FLEX WHEELER 1993

Látványos második hellyel kezdett, később Arnold Schwarzenegger és Ronnie Coleman is elismerően nyilatkozott róla. Ő is jól ismert a sportágban, annak ellenére, hogy a Mr. Olympiát végül soha nem nyerte meg.

PHIL HEATH 2008

Valósággal berobbant, amikor 2008-ban harmadik helyen végzett, két olyan kiemelkedő testépítő mögött, mint Dexter Jackson és Jay Cutler. A következő évben csak ötödik lett, összesen azonban hétszer nyerte meg a Mr. Olympiát, igaz, 2011-ig kellett várnia az első sikerére (cikkünk borítóképe 2011-ben készült róla).

DEREK LUNSFORD 2022

Az amerikai testépítő mindenkit meglepett azzal, hogy tavaly második helyen végzett élete első Mr. Olympiáján. Ez azért is volt óriási bravúr, mert két korábbi győztest is megelőzött, mivel Brandon Curry a negyedik, a Big Ramy-ként ismert Mamdouh Elssbiay pedig csak az ötödik lett. Ezek után szinte borítékolható, hogy Lunsford hamarosan győztesként hagyhatja el a színpadot.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.