Éremeséllyel vág neki a testépítő és fitnesz Európa-bajnokságnak a magyar csapat

Népes, harminchét sportolóból álló magyar delegáció utazik a hétvégén Santa Susannában sorra kerülő kontinenstornára, amelyen a mieink közül többen is dobogóra léphetnek.

A tavaly tavasszal rendezett junior és felnőtt Európa-bajnokságról csupán egyetlen éremmel tértek haza testépítőink és fitneszversenyzőink: Balogh Eszter harmadik lett a juniorok mezőnyében a 163 centiméter alatti akrobatikus fitnesz kategóriában.

Ennek ellenére jó volt a mieink mérlege, hiszen több értékes negyedik helyet is szereztek. E helyütt elég, ha csak Nyircsák József (bal oldali képünkön), Hajdú Eszter, Szalai Evelin, Győrffy Fanni, Tóth Csenge vagy Ilosvay Viktória nevét említjük, de ide kívánkozik Balogh Eszter negyedik helye is a felnőttek között. Az őszi világbajnokságon aztán megeredt a magyar éremeső: a három ezüst- és a négy bronzérem, valamint a számos értékes pontszerző helyezés önmagért beszél. Adódik a kérdés, vajon a május 5. és 9. között Santa Susannában sorra kerülő junior és felnőtt kontinenstornán mit várhatunk a magyar csapattól.

„Csakis jót – vágta rá Huber István, a Magyar Testépítő- és Fitneszszövetség elnöke. – Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően 37 tagú kerettel utazunk a kontinenstornára. Számításaim szerint közülük tizenketten döntőbe jutnak, hatan pedig valamilyen érmet szereznek.

Persze nem lesz könnyű dolgunk az ezerfős mezőnyben, de mellettünk szól, hogy nagyon jól felkészültünk a versenyre.”

Az elnök szerint Nyircsák Józsefnek, Kardos Gergelynek (jobb oldali képünkön), Bogdán Szófiának, Szalai Evelinnek, Lázár Laurának és Vágó Virágnak van a legnagyobb esélye az éremszerzésre. Rajtuk kívül Végh Tünde és Királyvári Nikoletta, valamint a fitneszversenyzők 16 éves korcsoportjában több magyar induló is döntőbe kerülhet. Huber István úgy véli, hogy főként a fitnesz kategóriában induló juniorversenyzőink érhetnek el kimagasló eredményeket, akár aranyéremre is esélyesek lehetnek. A férfiaknál a games classic és a men’s physique kategóriában nincs szégyellnivalójuk a mieinknek.

Ami az ellenfeleket illeti, fitneszben Szlovákia elképesztően erős kerettel utazik az Európa-bajnokságra, a lengyelek különösen a bikini kategóriában jeleskedhetnek, míg a franciák, a spanyolok és az olaszok nagy létszámú, igencsak erős mezőnnyel vágnak neki a viadalnak.

„Szerencsére azon már régen túl vagyunk, hogy megijedjünk az ellenfeleinktől.

Rengeteg fiatal sportolónk van, akik az elmúlt 15 év utánpótlás-nevelési programjának köszönhetően erős juniorversenyzőkké nőtték ki magukat. Úgy érzem, hogy ebben a sportágban igencsak sikeresek leszünk a következő években. Szintén beszédes, hogy a fitneszvonalon nagyhatalomnak számító Szlovákiában rengeteg tehetséges magyar edző dolgozik. Visszatérve a mieinkre: nem lesz könnyű dolga annak, aki fitneszben le akar győzni bennünket.”

Junior és felnőtt testépítő és fitnesz Európa-bajnokság, Santa Susanna, Spanyolország, május 5–9.

A magyar válogatott kerete:
Aufmuth Relli, Badar Viktória, Berzéki Lili, Bíró Bernadett, Bogdán Szófia, Csele Éva, Dobozi Eszter, Giczi Boglárka, Gulyás Fanni, Győrfi Zsófia, Hajdú Eszter, Harmati Alexandra Enikő, Hauser Barbara, Kardos Gergely, Karikó Brigitta, Királyvári Nikolett, Kovács Fruzsina, Kulcsár Béla, Kun Kiara, Lázár Laura, Lyubchenko Kliment, Molnár Eszter, Nyircsák József, Obreczán Alexa, Pásztor Lilien Szandra, Paulovics Alina, Rigóová Katarína, Szalai Evelin, Szántó Virág, Tallósy Vivien, Tomsits Linda, Tóth Csenge, Trexler Janka Dóra, Vágó Virág, Varga Beatrix, Végh Tünde, Véninger Brigitta

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A testépítő naponta egyszer egyen! – Kali Muscle új élete börtön és szívműtét után
Az eltökélt nő kihívása: három hónap alatt megmászni mind a 14 nyolcezres hegyet
A várólistáról a világbajnokságra – Kovács-Garami Katalin is indul a maratonon
A durva sziklalabirintus – csak igazi profiknak ajánlott útvonal!
A legjobb ultrafutó titka: öt kemény edzés a világcsúcsokért

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.