Hogyan válasszunk edzőtermet

Az egyik legfontosabb szempont, hogy mekkora távolságra helyezkedik el a lakásodhoz vagy a munkahelyedhez. Adunk néhány további tippet is, amelyeket nem árt figyelembe venni.

Nem könnyű megtalálni a megfelelő edzőtermet.

Az egyik legfontosabb, hogy közel legyen a tartózkodási helyünkhöz, és nem árt, ha jól érzed magad a teremben. A tervek szerint ugyanis sok időt tölteni majd ott, hetente többször is lemész, hogy formába hozd a tested, az izmaidat. Most azoknak a kezdőknek adunk tippeket, akik először mennek le tréningezni, vagy a nyár végén váltanak, és ősztől új edzőterembe járnának.

Keresd a keresést az interneten. Nézd meg a távolságokat, és a szolgáltatásokról is győződj meg. Az árakra sem árt egy pillantást vetned, kérdezz rá, létezik-e ingyenes kipróbálási lehetőség. Manapság szinte mindenütt kitöltetnek egy úgynevezett egészségügyi nyilatkozatot, amelyben a legfontosabb adataidat is meg kell adnod.

 

Szerencsés, ha a kondigépek kellő távolságban helyezkednek el egymástól. Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

 

Amikor pedig először mész terepszemlére, a következőket figyeld meg – de alaposan.

  • Vezessenek körbe a teremben, az öltözőt is mutassák meg, és ha akarod, a masszázsszobába is kukkants be. Ezek tisztasága mindent elárul a helyről.
  • Kellő távolságra helyezkednek el egymástól a gépek? Nagyon fontos, mert ki szeret nyomorogni?! Úgy nem lehet rendesen edzeni, ha egymást kell kerülgetni. Az állapotukat is mérd fel, figyeld meg hogyan mozognak, nyikorognak-e, rozsdásak-e.
  • A kardiogépek mennyisége nagyon fontos. Ezeken az emberek akár egy órát vagy többet is eltöltenek, így aztán gondolj bele, milyen érzés, ha korán felkelsz, lemész tréningezni, de az összes masina foglalt.

A vasak mennyisége mellett a kardiogépek száma is egyre fontosabb

  • Előny egy teremnél a wellness-szolgáltatás, hiszen remek érzés edzés után beülni a szaunába vagy masszíroztatni egyet. Az áruk olykor borsos lehet, úgyhogy erre is kérdezz rá bátran.
  • Apróságnak tűnik, de egyáltalán nem mindegy, mekkora az öltözőszekrény mérete. Sokat ronthat a komfortérzeten, ha átöltözéskor egy konzervdobozban érzed magad, a zuhanyzóból gyorsan elfogy a meleg víz, a szekrénybe pedig lehetetlenség bepréselni a cuccodat.

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.