Óriási meglepetés a Mr. Olympia-versenyen

Nem kis meglepetésre az egyiptomi Mamdu Elszbiaj nyerte meg a világ profi testépítőinek csúcseseményét, a Mr. Olympiát, megelőzve Brandon Curryt és Phil Heatht.

Nem állíthatjuk, hogy izgalomtól mentesek voltak a Mr. Olympia előkészületei. Az még csak hagyján, hogy a koronavírus-járvány miatt először szeptemberről decemberre halasztották az eseményt, majd biztonsági okokból áthelyezték Las Vegasból Orlandóba, de mire elérkeztünk a decemberi gálához, némiképpen megfogyatkozott a mezőny is.

Cedric McMillannek korábbi bringabalesete miatt kellett búcsút intenie a 2020-as Mr. Olympiának; a 2018-as győztes Shawn Rhoden egy befejezetlen bírósági eljárás miatt nem indulhatott el; Roelly Winklaarral a koronavírus űzött csúf tréfát, néhány nappal a torna előtt dobta be a törülközőt; a pályafutása első Mr. Olympiájára készülő James Hollingshead pedig már novemberben bejelentette, hogy korai még neki a kihívás, és a 2021-es eseményre összpontosít.

Profi testépítőberkekben mindenki arról beszélt, hogy Phil Heath lesz a befutó, de hallani lehetett olyat is, hogy az utolsó Mr. Olympiájára készülő, 51 éves Dexter Johnson nyeri meg a versenyt (ő 2008-ban hódította el a címet), így búcsúzva profi karrierjétől. Persze ott volt még a mezőnyben a címvédő Brandon Curry is, aki szintén jó formában érkezett a viadalra.

Végül az egyiptomi Mamdu Elszbiaj csente el a nagy esélyesek orra elől a győztesnek járó Sandow-szobrocskát, ám mint kiderült, egyáltalán nem érdemtelenül. „Big Ramy” ugyanis rendkívül látványosan fejlődött az utóbbi években, ami egyre jobb Mr. Olympia-helyezésekben is megmutatkozott: 2016-ban alig maradt le a dobogóról, 2017-ben pedig második lett.

Már az előzsűrizés során jól látszott, hogy kirobbanó erőben van, de a címvédő Brandon Curry is csúcsformában versenyzett. Így hát nem volt abban semmi meglepő, hogy az utolsó kihívást (call-out) követően – Phil Heath és Hadi Csupan társaságában – bejutottak a négyes döntőbe.

 

Mamdu Elszbiaj

 

Amelyben aztán egyre egyértelműbbé vált, hogy a rendkívül meggyőző formában lévő, a versenyre óriási testtömeggel érkező és az egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó egyiptomi végre begyűjtheti élete első Mr. Olympia-címét. A tudósítások szerint óriási fölénnyel nyerte meg a pontozást, aminek köszönhetően az egyiptomi óriás lett az 1965 óta minden évben megrendezett Mr. Olympia 16. győztese.

Végül szóljunk néhány szót a torna doyenjéről, a Penge becenévre hallgató Dexter Johnsonról is, aki bár februárban közölte, nem indul többet a világ legrangosabb profi testépítő-viadalán, a nyáron visszavonta kijelentését, és elkezdte a felkészülést utolsó Mr. Olympiájára.

Az egyedülálló módon ötszörös Arnold Classic-győztes Johnson megadta a módját a visszavonulásnak: az eredményhirdetést követően óriási éljenzés és ováció közepette vonult ki a színpadra, hogy bemutassa élete utolsó pózolását a Mr. Olympián.

 

 

A 2020-as Mr. Olympia első öt helyezettje, pénzdíjakkal

1. Mamdu Elszbiaj (Egyiptom), 400 000 dollár
2. Brandon Curry (Egyesült Államok), 150 000 dollár
3. Phil Heath (Egyesült Államok), 100 000 dollár
4. Hadi Csupan (Irán), 45 000 dollár
5. William Bonac (Hollandia), 40 000 dollár

A Mr. Olympia eddigi győzteseinek névsorát ide kattintva olvashatják el.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.