Dobjuk el jó messzire!

A súlyzók, a kettlebellek és a kényelmes kondigépek világában méltatlanul keveset használt és kevésbé népszerű sporteszköz. Pedig ma már nem feltétlenül a régi tesiórák kínlódásaiból kell kiindulnunk. Hogy miért jó választás a medicinlabda?

Már az ókorban is használták

Már az ókori görögök is használták a medicinlabda elődjének tekinthető, homokkal megtöltött, állatbőrből készült sporteszközt, amelyet állítólag Hippokratész is előszeretettel javasolt és alkalmazott a sérülések kezelésére. Márpedig ha valami több mint kétezer éven át fent marad, és mások mellett a gladiátorok, a testnevelő tanárok, a katonák és a sportolók is gyakran edzettek (edzenek) vele, az bizonyára nem véletlen – és önmagában is nyomós érv a medicinlabda mellett.

Szinte mindenre alkalmas

Ahogyan már említettük, remekül használható a regenerációra, nem véletlenül kapta erre utalva a medicinlabda elnevezést. Ám emellett a fogyásban vagy az izomtömeg-növelésben és az erősítésben is nagy hasznát vehetjük, ráadásul, ellentétben a súlyzókkal, sokkal jobban javítható vele a robbanékonyság, és nyújtógyakorlatokhoz, bemelegítéshez is használhatjuk.

Mert labdázni remek időtöltés

Aki szeret sportolni, az vélhetően szeret labdázni. És lássuk be, hosszú távon egyébként is sokkal szórakoztatóbb egy labdát dobálni, esetleg elkapni (még ha nehéz is) vagy, mint a súlyokat, emelgetni. Arról nem is beszélve, hogy a súlyzós edzéssel ellentétben a medicinlabdás gyakorlatok jelentős részét párban érdemes végezni, ami mégiscsak jobb, mint egyedül izzadni a súlyokkal.

Változatossá teszi az edzést

Félreértés ne essék, nem állítjuk, hogy a súlyzós edzés rossz, sőt! Annak is számtalan előnye van, ugyanakkor egyértelmű, hogy minél változatosabb egy edzés, annál jobb. Márpedig miért éppen a medicinlabdát ne használjuk, főleg, ha tudjuk, hogy a kutatások alapján hosszú távon sokkal jobb eredmény érhető el, ha ezt is bevesszük a repertoárba. És ha már változatosság: a már jól megszokott gyakorlatokat is nehezíthetjük vele, például kiválóan alkalmazható felülésnél, de a fekvőtámasz is nagyobb kihívás, ha az egyik kezünket egy medicinlabdára tesszük.

Ha konditerembe megyünk, a medicinlabdát is bátran vegyük le a polcról!

Biztonságos

Ha a súlyzót vagy a kettlebellt véletlenül a lábunkra ejtjük, annak sajnos súlyos sérülés és több hónapos kényszerpihenő lehet a vége. A medicinlabdánál viszont nem áll fenn ez a veszély, sőt bátran el is dobhatjuk, és ha idővel messzebbre dobjuk, az legalább remek visszajelzés a fejlődésünkről. Mellesleg nemcsak a lábunk, a parketta sem törik, ha leejtjük vagy eldobjuk, ami azért szintén nem elhanyagolható szempont – főleg, ha otthon akarunk edzeni.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.