A milliárdosok klubjának tagja Kipchoge

A tíz legjobban kereső kenyai atléta közül kilencen futók, a maratoni világcsúcstartót viszont egy jóval idősebb pályatársa követi a listán.

Nem nagy meglepetés, hogy Eliud Kipchoge a legjobban kereső afrikai sportolók közé tartozik, hiszen a kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok maratonista az elmúlt években számos pénzdíjas versenyen is kiváló eredményt ért el. Nem mellesleg ő az egyetlen ember a földkerekségen, aki – nem hivatalosan – két órán belül futotta a maratoni távot, saját hivatalos világrekordját pedig néhány héttel ezelőtt Berlinben döntötte meg fél perccel (2:01:09).

Kipchoge szombaton lesz 38 éves, vélhetően még lesznek remek eredményei a maratoni távon vagy később akár az ultrafutásban, de már most sem panaszkodhat a pénzben kifejezett elismerésekre. A kenyai pulselive oldal ugyanis vagyoni helyzetük szerint összesítette a kenyai atlétákat, és ez alapján Kipchoge 3.5 millió dollárral (mintegy 1.4 milliárd forinttal) vezeti a listát. Érdekes, hogy a második egy jóval idősebb atléta, a Mexikóvárosban 1500 méteren, Münchenben 3000 akadályon győztes, 82 éves Kipchoge Keino 3 millió dollárral, a harmadik pedig az ugyancsak kétszeres olimpiai bajnok akadályfutó, a 40 esztendős Ezekiel Kemboi 2.7 millió dollárral.

A lista első tíz helyezettje között csak a negyedik, a gerelyhajító Julius Yego nem futó – az ő beceneve a Mr. Youtube, lévén a legenda szerint a videómegosztó oldal alapján tanult meg kimagasló technikával dobni.

A kenyai Vivian Cheruiyot (balra) győzött Rióban 5000 méteren, vagyonát 1.5 millió dollárra becsülik – fotó: afp

A hölgyek is képviseltetik magukat, az 5000 méter riói bajnoka, Vivian Cheruiyot az ötödik, a kétszeres olimpiai ezüstérmes maratonista, Catherine Ndereba a hatodik, a pekingi 800-as győztes, nem mellesleg Golden League Jackpot-nyertes Pamela Jelimo pedig a nyolcadik, és még Jelimo is egymillió dolláros vagyont futott össze.

Érkezett ugyanakkor egy szomorú hír is Kenyából: 84 éves korában elhunyt Wilson Kiprugut, ő volt az első olimpiai érmes kenyai atléta, 1964-ben lett harmadik a 800 méteres síkfutásban, négy évvel később pedig ugyanezen a távon másodikként ért célba.

Nyitó kép: Eliud Kipchoge Bécsben, a nem hivatalos világcsúcsfutása közben

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében
Pattanj két kerékre a városban is! Az elektromos kerékpárok előnyei a városi közlekedésben
Mátra, a Kazinczy, Vadrózsa: erre tette fel az évét, megvan a mesterhármas!
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz

Videók

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.