A Trónok harcával kezdődhetett az elképesztő antarktiszi kaland

Lubics Szilvia és Roskovics Miklós is arra készül, hogy hóban, jégen, borzalmas mínuszokban fusson 250 kilométert.

Azt korábban is tudtuk, hogy az Antarktisz-futáson az időjárás alakítja a feltételeket, olyan szempontból mindenképpen, hogy a sok-sok kis sziget közül egyáltalán melyiken lehet majd futni, de a verseny előtt kiderült, hogy nemcsak a hol, hanem a mikor is kérdéses, hiszen a szervezők azt sem tartották kizártnak, hogy péntek helyett már csütörtökön kezdődik a hatnaposra tervezett esemény.

Ahogy arról már korábban hosszabb interjúnkban beszámoltunk, Lubics Szilvia a Moab 240 futás után egy másik különleges versenyre, az antarktiszi ultrára nevezett, ahol az győz, aki a leggyorsabban teljesít 250 kilométert. A futót férje, Lubics György is elkísérte Argentínába, de a jégvilágba induló hajón már nem tarthatott vele. Közösségi oldalukon rendre beszámol majd az eredményekről, már amennyire információt kap feleségétől.

A frissítéssel már a rajt előtt volt némi gikszer.

„Azt eddig is lehetett tudni, hogy semmi olyan ételt nem lehet az Antarktiszra vinni, ami csomagolt vagy porózus, morzsolódó, nehogy bármi szemét kerüljön oda.

Az azonban most derült ki, hogy gélt sem lehet magukkal vinniük a versenyzőknek. Mivel Szilvi frissítése jórészt a GU-géleken alapul, ez okozott némi sokkot.

Mikor beszéltünk, épp azon volt Szilvi, hogy vegyen valahol olyan apró kis kulacsot, amibe át tudja nyomni majd a géleket – mert úgy már magával viheti őket. A futás közbeni frissítés pedig konkrétan úgy fog kinézni, hogy a folyadék állagú dolgokat (víz, izo, tea) viheti magával a zsákjában, és körönként a csekkpontnál kap vizet. Hogy mekkora egy-egy kör, az naponta változó lesz: elvileg 5-15 km között” – írta legutóbb Lubics György.

Különös helyzet az is, hogy szilárd ételes frissítést csak a csónakokból kaphat, ehhez viszont néhány lépést a vízbe gázolva kell majd megtennie, márpedig az Antarktiszon pancsolni aligha tartozik az ember bakancslistás álmai közé.

Lubics Szilva korábbi bejegyzésében Argentínából arról írt, hogy már nagyon várja az indulást, és szokásos reggeli futását egyáltalán nem szokásos módon zenével indította, mégpedig a Trónok harca főcímdala volt a kedvenc, csakúgy, mint nemrég a Moabon.

Az antarktiszi versenyen lesz egy másik magyar futó is, Roskovics Miklóst is sikerült elérnünk az utazása előtt, aki elmondta, futott már sivatagban és őserdőben, és valahogy csak kibírja az esetleges mínusz 25 fokot is…

Pokoli körülmények, durva verseny, hatalmas izgalom – remélhetőleg mindketten kellemes élményekkel térnek majd haza a világ végéről.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Eszkimó hagyatékból született a harcos kajakpóló
Amit nem érdemes kihagyni: erőnléti edzések a futók számára
Hibázott, de női magyar csúcsot döntött és bronzérmet szerzett a 48 órás vb-n
Arra figyelt, nehogy elájuljon a magabiztos győzelmet hozó Európa-bajnokságon
A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.