Aleksandr Sorokin üzenete a magyar futóknak: higgyetek magatokban, és küzdjetek keményen!

A világ legjobb ultrafutója, a litván Aleksandr Sorokin exkluzív interjút adott a Csupasportnak, beszélt a kezdetekről, a maga mögött hagyott évről és a céljairól is. 

Manapság a világ egyik legjobb sportolójaként tartják számon, de mégis: mikor kezdett futni?

Harminckét évesen, és a fogyás volt a legfőbb célom – mondta a Csupasportnak adott exkluzív interjújában Aleksandr Sorokin, aki 11 világrekordot tart, valamint világ- és Európa-bajnok ultrafutó. – Ezenkívül életmódot szerettem volna váltani, abba akartam hagyni a rossz szokásokat, így az alkoholt és a cigarettát.

Hogyan találta magát az ultrában?

Négy hónap után már félmaratonon versenyeztem, ezt követően még nagyobb célt és motivációt kerestem magamnak. Találtam egy száz kilométeres versenyt, és úgy döntöttem, felkészülök rá. Sikerült, teljesítettem, innentől kezdődött minden, itt vette kezdetét az ultrafutás. Az első száz kilométeres ultrámra ötven napom volt felkészülni, a verseny után hetekig nem tudtam normálisan járni, mindenemben izomláz volt, rettentően fájt. De belül nagyon boldog voltam, mert sokat dolgoztam, hogy elérjem a célom.

Mikor volt az a pont, amikor érezte, hogy rengeteg sikert érhet el ebben a műfajban?

Amikor megdöntöttem a száz mérföldes és a tizenkét órás világrekordot, akkor értettem meg, hogy igenis meg kell próbálnom a legyőzhetetlennek hitt huszonnégy órás rekordot. Ez 2021-ben volt.

Megannyi siker, világcsúcs és győzelem fűződik a nevéhez, ám ha meg kellene említeni egyet, melyiket emelné ki?

Kettőt is említenék… Az egyik a 2022 szeptemberében rendezett huszonnégy órás veronai Európa-bajnokság, amelyen 319.614 kilométerrel a saját világcsúcsomat döntöttem meg. A másik egy idei, Vilniusban rendezett száz kilométeres esemény, amelyen hat óra öt perc harmincöt másodperces idővel ismét a saját időmet írtam felül, így megint világcsúcsot futottam. Nagyon boldog voltam, hogy sikerült világrekordot döntenem, ráadásul a szülővárosomban. Vilniusban kezdődött minden, és hatalmas öröm, hogy ezzel a futással köszönetet mondhattam a városnak.

Győzött 2017-ben a legendás Spartathlonon. Miképp emlékszik arra a versenyre?

A Spartathlonnak köszönhetem, hogy a futásban maradtam, a görög verseny megmentette a pályafutásom. Akkoriban több rosszul sikerült eseményem volt, nem értem el jó eredményeket, és eldöntöttem, befejezem a futást. Az utolsó versenyemre készültem a Spartathlonon, ám sikerült megnyernem, és akkor azt éreztem, igenis képes vagyok nagy tettekre ebben a sportban.

Ugorjunk a lassan magunk mögött hagyott évre: milyen idényen van túl?

Sikeres évem volt, hiszen ott van a száz kilométeres világrekord és a huszonnégy órás világbajnoki cím. Külön öröm, hogy csapatban is nyertünk a vébén.

Volt olyan megméretés, amely nem az elképzelése szerint alakult?

Igen, volt. Vilniusban egy kétszáz mérföldes versenyt fel kellett adnom. Kemény volt, sok tapasztalatot szereztem, de muszáj volt ezt a döntés hoznom.

Az évet a huszonnégy órás világbajnoksággal zárta, amelyen egyéniben és csapatban is aranyérmet szerezett.

Az volt a tervem, hogy megpróbálom megdönteni a világrekordot, de néhány órával a rajt után nagyon erős lett a szél, emiatt úgy döntöttem, inkább taktikusan versenyzek. Igyekeztem tartani a távolságot köztem és a második helyen futó között, majd két órával a vége előtt, tizennégy kilométeres különbségnél már csak élveztem a versenyt, illetve tudtam pihenni is. Az utolsó harminc percben pedig büszkén sétáltam a litván zászlóval.

Tizenegy világrekord fűződik a nevéhez, valamint világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát. Milyen céljai vannak még?

Büszke vagyok az eredményeimre. Úgy érzem, képes vagyok jobb időt produkálni a huszonnégy órás kategóriában, illetve ki tudja, ott van a negyvennyolc órás is…

Ha már a negyvennyolc órát említi, a világbajnokságot jövőre Magyarországon rendezik. Ott lesz a versenyen?

Talán ott leszek Balatonfüreden.

Rengeteg szép sikert értek el a magyar ultrafutók az utóbbi időszakban. Mit gondol a magyar ultrafutásról?

Nem szeretnék kiemelni senkit, de igen, több nevet is ismerek a magyar ultrafutásból. Tudom, hogy szép eredményeket értek el az utóbbi időben, Magyarországnak erős csapata és remek ultrafutói vannak.

Sok olyan kezdő magyar ultrás van, aki még csak az út elején jár, de nagy célok lebegnek a szemük előtt. Nekik mit üzenne?

Legyenek motiváltak, tűzzenek ki célokat maguk elé, küzdjenek értük keményen, és higgyék el, hogy képesek elérni őket. Ha így tesznek, minden rendben lesz.

Címlapfotónkon középen – litván színekben – versenytársaival. A képek forrása: facebook.com/Aleksandr Sorokin

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.