Balatoni félmaratoni, napfelkeltével

Újra félmaratoni futás a Káli-medencében: augusztus 19-én több százan kelnek hajnalban, hogy a futás előtt még gyönyörködhessenek egy sort a Balaton közepéről a napfelkeltében.

Második alkalommal rendezik meg az ÚjHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaratont a Káli-medencében. Néhány érdekesség a csodálatos balatoni reggelről – rajt augusztus 19-én fél hétkor.

Környezet. A verseny elhagyhatatlan velejárója a festői környezet, és a részben ebből adódó utánozhatatlan hangulat. Futás közben a Káli-medence szépségében gyönyörködhetnek a résztvevők, amit nem véletlenül hívnak a magyar Toscanának.

Nem körkörös. A legtöbb futóversennyel ellentétben a verseny kiindulási pontja nem egyezik a végpontjával. A tavalyi résztvevők szerint sokkal motiválóbb cél A-ból B-be eljutni, mint A-ból vissza A-ba. Ez egyáltalán nem meglepő, különösen ha a B pont igencsak hívogató, mint (például ebben az esetben) egy barátságos kerthelyiség, ahol finomságokkal várják a megfáradt futókat.

Hajó. Talán emiatt a legegyedülállóbb, hiszen közel sem hétköznapi élmény egy hajóról megnézni a napfelkeltét. Így még indulás előtt töltődhetnek a versenyzők, majd egy DJ direkt erre a célra kevert mixeire bemelegítenek és lelkileg ráhangolódnak a futásra.

Üzenet. A legtöbb közösségi esemény a magáénak tudhat valamiféle üzenetet vagy filozófiát, és ez a Napfelkelte Félmaratonnál sincsen másképp. Amellett, hogy mint minden sportesemény, felhívja a figyelmet az egészséges életmód és a testmozgás fontosságára, és lehetőséget biztosít a gyakorlására, mást is mond.

Azt, hogy nem létezik lehetetlen. Ez az életérzés, a kihívás keresése és leküzdése teljesen áthatja az eseményt az elejétől kezdve egészen a végéig.

Talán nem is lehetne erre szebb szimbólumot találni, mint maga a verseny, hiszen gondoljunk csak bele, hogy reggel egy csapat ember végignézi, ahogy felkel a nap, és üldözőbe veszi. „Egy ilyen színvonalas és egyedülálló rendezvény mellett érdemes elköteleződni, és jó példát mutatni a munkatársainknak, barátainknak, partnereinknek az egészséges életmóddal kapcsolatban. Futni pedig jó érzés!” – hangsúlyozta Juhász Attila, a főtámogató újHÁZ Centrum igazgatósági elnöke.

A tavalyi verseny összefoglaló videóját itt lehet megnézni. További információk a honlapon.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.