Valaha félmaratoninak indult a Borvidék, amely immár tizedik éve vonzza a futókat mindenhonnan Szekszárdra, és egyszerű városi versenyből igazi futópartivá nőtte ki magát. Nemcsak a futók szeretik, hanem a lakók és a tanyák gazdái is nagy örömmel állnak ki évről évre, etetik-itatják a futókat, szurkolókat. A szállások a városban hónapokkal korábban elfogynak, az útvonal évről évre színesebb és nehezebb. Igazi kihívás, ha valaki tényleg futást tervez, mert a szekszárdi dombokon meredeken fel-le – úgy tűnik, többször fel, mint le… – vezet a 30 kilométer hosszú kör. Különböző frissítőpontokon osztják a vizet, az izót – és természetesen a fröccsöt.
Így a szintidőt nem veszi komolyan igazán senki, azzal sincs gond, ha valaki négykézláb érkezik a következő nap hajnalán a célkapuhoz.
A verseny mindig tésztapartival indul, amely a hazai ízek bűvöletében szokott telni: lehet válogatni mákos tésztából, borsos vagy porcukros káposztás tésztából. Az idén a szervezők újítottak, és először nem tésztát osztottak, hanem mákos és diós kalácsot meg sajtkrémes kenyeret uborkával. Aztán jöhetett a buli – igen, már a verseny előtt is.
Így másnap a versenyközpontba a futók nemcsak találkozni, reggelizni mennek, hanem egyúttal kijózanodnak (már aki), lötyögnek, nyújtanak, csapatpólókat csereberélnek, fotózkodnak. Régi ismerősöket lehet viszontlátni, közösségi médiából ismert embereket beazonosítani, rajtcsomagot felvenni.
Jelentős a jótékonykodás is, a futóversenyen mindig gyűjtenek az Esőmanók egyesületének, így támogatva az autista gyerekeket.
A futás a szokásos és egyre hosszabb útvonalon zajlott, a pálya jelölése precíz volt, mint mindig: kisebb rész a városban, aztán egy hosszabb szakasz továbbra is aszfalton, de a borvidéken, a csodás májusi természetben, majd a vége ismét a városban. A verseny sajátosságai közé tartozik a futókat buzdító kedves üzenethalmaz, amit táblákon mutatnak fel a szurkolók: Kérlek, siessetek, mi már mennénk haza!, hirdette az egyik, vagy Pulzus traffipax, figyelmeztetett a másik. A célban a verseny főszervezője, Márkus Öcsi mindenkinek személyesen gratulált, és megjegyezte: „Nem, én nem futottam le, de a kocsimat nagyon sajnáltam, amikor végigmentem a pályán.”
Az idei Borvidék félmaraton legbájosabb jelenete az volt, amikor az egyik sporttárs 40 színes lufi és spéci pólókba bújtatott társai kíséretében befutott a célba, majd ott letérdelve megkérte szerelme kezét.
A pólókon a lánykérés szövege volt szavanként, és miután a menyasszony igent mondott, elengedték a lufikat.
A verseny estéjén pedig jött az afterparty a Bodri pincészetben. Az egész versenyt végigkísérte a zene: több helyen nemcsak hangszórókból szólt, hanem jazz- és rockbandák játszottak itt-ott az útvonal mentén, kiváló hangulatot teremtve. Remek kétéjszakás program azoknak, akik évről évre visszatérnek erre a hétvégére Szekszárdra.
nyitó kép: a Borvidék félmaraton honlapja
