Csalánnal edzi magát a magyar Jégember

Rendre megtalálja a kihívást Szilágyi Zoltán, aki nemrég csaknem 38 kilométert futott cudar időjárási körülmények között a Mátrában, fájdalomtűrő képességét pedig különös kúrával fejleszti.

Nyolc Celsius-fok, szakadó eső, köd, 37.7 kilométer, háromnegyedében emelkedő – edzésnek megtette a mostoha körülmények között félmeztelenül futó Mátrafüred–Mátraháza–Galyatető–Mátraháza–Kékestető útvonal Szilágyi Zoltánnak. Az önmagát extrém hidegterápiás futóként meghatározó férfiről legutóbb februárban írtunk, amikor fagypont alatt teljesített mezítláb egy félmaratoni távot az ország leghidegebb településének tartott Zabaron.

A fent vázolt és 3 óra 48 perc alatt megtett útvonal csak egy az edzései közül, amelyeket a szélsőségek embereként végezni szokott, hogy kilométereket pakoljon a lábába.

„Riasztást adtak ki, ítéletidő volt, ám nekem pont jól jött” – mondta megkeresésünkre Szilágyi Zoltán.

 

Fagypont alatt mezítláb Zabaron. Fotó: Hüvösi Csaba, Nógrád Megyei Hírlap

 

Persze az ennél jóval hidegebb időjárást kedveli (vagy ha már szélsőségek, akkor a jóval melegebbet), ám változatos módon igyekszik növelni állóképességét és feszegetni a határait. Nemrég egy órát és egy percet ült egy kád tíz Celsius-fokos vízben, de azzal is próbára tette már magát, hogy csalánt köt a derekára és a hátára, illetve azzal dörzsölik be, és akár 25 percig kínozza így magát.

„Egy ponton túl ez persze már nem élvezet, hanem óriási mentális és fizikai erőpróba, de próbálom kitolni a fájdalomtűrési küszöböt. Fontos hozzátenni, hogy mindig mindent fokozatosan és erős egészségügyi kontrollal csinálok.”

A válogatott kínzásokat nagy tervek jegyében végzi. Decemberben Taron, egy buddhista központban meditációs csúcskísérletet tervez, legalább egy órát állna hideg kövön mozdulatlanul, rövidnadrágban, és később még vizes törülközőkbe is becsavarnák. Januárban a norvégiai Tromsőben, az Északi-sarkkörtől négyszáz kilométerre félmeztelenül futna félmaratoni távot.

Télen szeretné jelentős mínuszokban megtenni a történelmi maratoni távot a Mátrában. Mint emlékeztet, eredetileg a maratoni táv 36.7 kilométer volt, később, az 1908-as olimpián bővítették 42.195 kilométerre, ő pedig a kezdetekre emlékeztetne a futással. Ennél grandiózusabb terveket is szövöget, bár megvalósításukhoz már támogatókra is szüksége lesz: maratoni az Antarktiszon, a tajgán és Alaszkában, persze félmeztelenül, ahogy szokta. Sőt szeretne egyszer 24 órán belül, nagyjából 60 fokos hőmérséklet-ingadozás mellett két maratonit megtenni. Valamikor éjszaka, mínuszban az elsőt, majd 12 órával később, már a perzselő hőségben a másodikat. Ezt így még soha senki nem vitte véghez. Talán egyszer a magyar Jégembernek sikerül?

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.