Csúcs volt az Ultra Tisza-tó!

Második alkalommal rendezték meg a legendás Ultrabalaton szervezői a 111 kilométeres UPC Ultra Tisza-tó versenyét, amelyen az idén pályacsúcsokat is ünnepelhettek.

Szombat késő délutáni gyorsjelentés Tiszafüredről: Csécsei Zoltán új pályacsúccsal, 8:41:57 órával megnyerte a 111 kilométeres 2. UPC Ultra Tisza-tó versenyt. A hölgyeknél Zétényi Szvetlana is felülmúlta Mag Erika tavalyi idejét, ő 10:26:04 órát futott.

Tavaly Steib Péter kiemelkedett az UTT mezőnyéből, s majdnem másfél órás előnnyel, 8:58:44 órával megnyerte a 111 kilométeres versenyt. Ezúttal ennél is jobban teljesített a nyertes, Csécsei ugyanis több mint 16 perccel ért el jobbat a 2017-es időnél. Balogh Róbertet és Kakuk Ádámot utasította maga mögé, utóbbi óriási csatát vívott az idei Olympian Race második helyezettjével, Toldi Péterrel, akit 22 másodperccel (!) előzött meg.

A nőknél a tavalyi tizenkét órás ultrafutás bajnoka, Zétényi Szvetlana érkezett elsőként a tiszafüredi célba, 10:26:04 órás ideje szintén pályacsúcs, és a férfiak versenyében a harmadik helyet szerezte volna meg. A második Szabó Csilla is remek időt repesztett – 10:35:35 órás produkciója az abszolút versenyben negyedik helyet ért –, a harmadik helyet Horn Zsanett szerezte meg.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.