Ferenczi „robotzsarura” futotta magát

A kilencszeres válogatott labdarúgó Ferenczi István nem akármilyen teljesítményt tudhat maga mögött: több mint 14 órát futva ő lett a Privát Ultra Tisza-tó 130 első teljesítője.

Csak nem sikerült „nyamvadt” 14 óra alatt teljesíteni a távot…

Nem, sajnos. Na mindegy, majd legközelebb – mondta Ferenczi István nevetve. Az 1977-es születésű, korábbi kilencszeres válogatott labdarúgó, aki ma a Siófok erőnléti edzője, és aki egykoron többek között az ETO, a ZTE, az MTK, az FTC, a DVSC és a Vasas játékosa is volt, szombaton 14 óra 9 percen át futott a Tisza-tó körül.

Tényleg csak vicc volt a felvezetés: 130 kilométer még autóval is távolság, kerékpárral hatalmas teljesítmény, de futva… Elképesztő. Minden elismerésünk!

Kedves barátom, Blaskó Mihály szólt, ő futott volna az UTT-n, az Ultra Tisza-tó elnevezésű versenyen, de mert ő étteremvezető Óbudán, a régóta várt nyitást nem hagyhatta ki – kérdezte, mennék-e helyette. Sokat edzünk együtt, rengeteget tanultam tőle, mi több, szombaton a párja, Bogár Barbi kísért biciklivel.

Hogy lehet ilyesmire felkészülni?

Heti száz kilométereket futok, és nálam bevált, hogy három hét terhelést egy hét regeneráló időszak követ, akkor hatvan kilométer is elég. Misivel nagyobb fába is vágtuk már a fejszénket, és mert tudtam, a táv meglesz, az időeredmény csak a kérdés, belevágtam.

Aki ennyit fut, és amúgy is mindig edz, annak mennyit számít az időjárás? A teljesítményt nyilván befolyásolja, de ilyen edzések mellett mennyit számít, milyen az idő?

Azt hiszem, sikerült volna tizennégy óra alatt beérnem, ha kellemesebb a klíma szombaton. Hajnali négykor indultam Solymárról, felvettem Barbit, és amikor mentünk az M3-ason, mondtam neki: futni jó lesz ez a borongós idő, nincs az a brutális meleg, de biciklizni nem annyira ideális. Ebből az lett, hogy amikor reggel hétkor indultam, hűvös volt, aztán esni kezdett, de még délelőtt kisütött a nap, és a betonról olyan pára szállt fel, hogy azt nem kívánom senkinek. Nem mondom, hogy nem éltem át hasonlót, de nem esett jól, az biztos. Le is égtem több helyen.

Veszélyes sport ez. Még egy szó a kísérőről: miben segít?

Leveszi a súlyt a vállamról, mindent cipel, amire szükségem van a verseny közben. Ilyen távnál észnél kell lenni, folyamatosan pótolni kell a folyadékot, de túl sokat sem szabad inni, mert fáradtan azt sem tudja feldolgozni a szervezet. Barbi profi: tudja, hogy mikor és mennyi vizet, sótablettát, zselét kell adnia, és van egy energiaitalunk, egy szénhidrátban gazdag lötty, amit ő kevert nekem, amikor szükségem volt rá. A verseny vége felé megesett, hogy szólt, ebből vagy abból ennyit kell innom, mondtam, hogy nem megy, most ittam, de mert mérte az időt, nem hagyta annyiban: Pista, nem érdekel, megiszod és kész, nincs apelláta. Nagyon sokat számít, hogy ott van melletted valaki, aki figyel rád, tényleg nagy segítség volt nekem.

A szokásos kérdés: volt-e holtpont?

Azt már tapasztaltam korábban is, harminc kilométer nem kevés, de ha száz után vár rád annyi, az azért megterhelő tud lenni. Az utolsó szakaszon voltak gondjaim, sétáltam is, ettem egy koffeines gélt, és az indított be: gyerünk, nézzük meg, mennyi van benne! Noha célba értem, mit szépítsem, meg kellett állnom, mert iszonyú hányinger tört rám, ahogy mondani szokás, sugárban jött minden, és próbáltam figyelni: folyadék is távozott belőlem, szóval amikor rendbe jöttem, megkönnyebbültem, azt azért tudtam, hogy innom kell.

Mi hajtotta a célba?

Egy belső motor. Eddig is futottam sokat, de amint teljesít valamit az ember, rögtön jön a következő lépcső, a következő kihívás: azt is meg tudom csinálni?

Futballedzőként dolgozik, ezért nagyon érdekel, a játékosok mit szólnak ehhez, motiválja-e őket, hogy a negyven feletti edző milyen fizikai teljesítményre képes?

Eddig úgy vettem észre, inkább az idősebbek érdeklődnek, ők kérdezősködnek, a fiatalokat nem annyira érdekli ez. Az edzésekre a Nyugatiból megyünk Siófokra azokkal, akik Budapesten laknak, és odáig futni szoktam Solymárról. Megtörtént, hogy Székesfehérváron terheléses teszten vettek részt a srácok, és egy rutinosabb srác öt percen kívüli ezer méter után savasodott, nem voltak jók az eredményei. Amikor kérdezte, hogyan futom le a maratoni távot, és mondtam, öt percen belüli kilométerenkénti átlaggal, akkor volt csodálkozás – én negyvenkettőt, ő egyet sem? Ez csak akarat, kitartás, fej kérdése. Szerintem ha megkérdeznék a korábbi edzőimet, a hozzáállásomat senki sem kritizálná, a futballtudást meg hoztam magammal, de a mentalitás és az erőállapot sokban múlik az egyénen.

Végül milyen átlaggal ért célba szombat este?

Hatvanöt kilométer a pálya a tó körül, úgy számoltunk, hogy ha hat és fél óra alatt odaérek, akkor nem lesz gond visszafelé sem. Pont így lett, de a fordulóban pihentem tíz percet, tizenötöt, így azt számoltam, hat perc alatti ezrekkel odaértem, a teljes távot hat és fél perces kilométerekkel teljesítettem.

Ilyenkor jól alszik?

Gond nélkül hazavezettem, igaz, a kocsiból úgy szálltam ki, mint a Robotzsaru, elmerevedtem rendesen. A nejem megvárt, ettem egy szendvicset, éjfél után kerültem ágyba, fél hatkor már ébren voltam, de igaz, délelőtt tíz körül a tévé előtt elbóbiskoltam egy fél órára. Azután úgy ébredtem, hogy rendben vagyok, készülhetek a következő feladatomra.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.