Fighters’ Run Budapesttől kőhajításnyira áprilisban

A népszerű terep-akadályfutó sorozat idén Budakalászon kezdődik, és több kedvcsináló akcióval készül, hogy a versenyzők minden igényét kielégíthesse.

A 2024-es szezont a budakalászi Lupa-tónál kezdi a népszerű terep-akadályfutó sorozat, a Fighters’ Run. A szervezők a jól megközelíthető, a fővárostól kőhajításnyira található új helyszínnel minden eddiginél több résztvevőre számítanak.

Az április 6–7-i hétvégén megrendezendő eseményen ezúttal rövid távú egyéni és csapatversenyen indulhatnak a versenyzők, és természetesen lesz „farkaskölykök” verseny is a 4–14 éves korosztálynak. Azoknak, akik még csak most ismerkednek az akadályfutás világával, a vasárnapi beavatásfutam nyújt jó lehetőséget, amelyen rövidített pályán, könnyített akadályok teljesítésével szerezhetik meg a befutóérmet a résztvevők. Az ő felkészülésüket edzéstervvel is segítik a szervezők, amelyre a rendezvény honlapján lehet feliratkozni. Azoknak, akik már jártak hasonló rendezvényeken, de a Fighters’ Runt még nem próbálták ki, féláras akcióval készültek a rendezők – ez a kivételes lehetőség február végéig él, részleteket szintén a honlapon olvashatnak az érdeklődők.

A Fighters’ Runtól megszokott fesztiválhangulatra és minőségre most is számíthatunk, hiszen a versenyen készült fotók továbbra is ingyenesek, emellett a szervezők nem spórolnak a frissítési lehetőségekkel a pályán, a célba érkezés után pedig tésztapartin pótolhatják a futók az elégetett kalóriát. A versenyzői igényekkel is lépést tart a sorozat, ezért idén újdonságként bevezette a prémium és öko nevezési lehetőséget, így a résztvevők szabadon dönthetnek arról, szeretnének-e eseménypólót a nevezéshez, vagy a póló nélküli, pénztárcabarát lehetőség mellett döntenek.

Idén újdonságként hűségprogramot is indított a brand, ezért is érdemes minél több versenyén elindulni, ugyanis a Fighters’ Run Fanatic elnevezésű pontgyűjtő rendszerével értékes ajándékokat gyűjthetnek a lelkes „falkatagok”.

Az izgalmas és látványosnak ígérkező eseményre nemcsak résztvevőket, hanem nézőket is várnak a szervezők.

Fotók: Babály Mónika

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Sisakot fel!
Továbbra is terepultrafutó, de az aszfaltos maratonik sokat segítenek céljai elérésében
Motiválta a hazai pálya, 2 másodperces előnnyel lett 2.
Vállalta egyéniben, és magát is meglepve győzött első ötven kilométeres versenyén
Erős Tibor nyerte meg az Ultrabalatont, a nőknél Nagy Katalin ért először célba

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.