Futóélmények: a Holt-tenger visszavár!

Olvasónk is indult a Dead Sea Marathon egyik rövidebb távján – jól szerepelt, kiváló helyezést ért el, beszámolót és képeket küldött az izraeli versenyről.

Nemrég több alkalommal is foglalkoztunk a Holt-tenger mellett rendezett futóversennyel, amelyen Lubics Szilvia és Maráz Zsuzsanna is részt vett. Olvasónk, Simák Gergő is ott volt Izraelben, rövidebb távon indult, így most következzen több fotóval az ő élménybeszámolója.

„A bakancslistámon az elsők között szerepelt, hogy fussak a Holt-tenger partján. Azzal a nem titkolt céllal érkeztem, hogy az abszolút első háromban végezzek. Népes magyar futóküldöttség indult minden távon, 5 kilométertől egészen 50 kilométerig.

Összesen 7000 futó jött el a világ 40 országából, profi szervezés jellemezte az idén negyedik alkalommal elrajtoló versenyt. Két nappal korábban érkeztem, hogy kicsit akklimatizálódjak az itthoni mínuszok után. A verseny előtt egy nappal, amikor átvettük a rajtszámokat, 16 fok volt, némi sivatagi homokviharral megspékelve. A versenyközponttól elsétáltunk a pályán egy kicsit, és ízlelgettük a sós közeget. Már ekkor kiderült, hogy jó döntés a terepcipő. Durvább és finomabb, de kemény, illetve apró köves sziklás szakaszok váltották egymást.

Másnap a verseny különböző időpontokban rajtolt. Elkísértük a többieket a félmaraton és a 10 km rajtjához, ahol nagyon sokan összegyűltünk szurkolni. Az 5 km rajtja volt az utolsó a sorban. Egészen eddig nagyon jó idő volt, nem tűzött a nap. Mire mi rajtoltunk, kisütött a nap, és 26 fok lett némi széllel. 650-en indultunk neki a legrövidebb távnak. Az elején egy tízfős bollyal előrementünk, mire a táv második feléhez értünk, már csak heten csatáztunk az első három helyért. Sajnos a nagy meleg eléggé visszafogott, így végül az abszolút 5. helyen sikerült áthaladnom a célvonalon, a korosztályos bronzot megszerezve, a külföldiek közül az első helyen végeztem. Jövőre lesz miért visszajönni.”

Képek és szöveg: Simák Gergő

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.