Győzött a hatórás országos bajnokságon, de nem elégedett magával

Terenyi Edit 64.5 kilométert megtéve nyert a hatórás ob-n Hangonyban, mégis úgy érzi, az év elején sokkal jobban ment neki a versenyzés.

Szépen zárta az évet, győzött a hangonyi hatórás országos bajnokságon…

Nem ez volt a célom, különösebben nem vagyok elégedett az eredményemmel – mondta a Csupasportnak Terenyi Edit, aki 64.5 kilométert megtéve győzött a hatórás országos bajnokságon Hangonyban. – Hetven kilométert szerettem volna megtenni, a tavaszi hatórásom sokkal jobb volt. Edzőmmel, Lubics Szilviával belőttük a pulzuszónát, amely most ennyit engedett.

Nem szokványos módon egyedüli nőként volt tagja a női mezőnynek, hozzáteszem, a férfiaknál sem voltak sokan, csupán hárman. Milyen volt egyedüli hölgyként „versenyezni”?

Furcsa volt. Ha előre tudom, hogy egyedül leszek, lehet, hogy nem nevezek át az ob-ra. Az viszont motivált, hogy országos bajnokságról volt szó, futottam, és tettem a dolgom becsülettel. Nem sok versenyen vettem részt eddig, így nincs nagy összehasonlítási alapom, viszont elmondhatom, hogy kellemes, családias hangulatú rendezvény volt, nagyon segítőkész volt mindenki. A pálya jó volt, az időjárás nehezítette meg a dolgom, mert meleg és párás időben kellett futni. Ez valamelyest földhöz vágott.

A verseny előtt szakadt az eső, tócsák keletkezek a pályán, de ezeket felseperték a szervezők, és amúgy is gyorsan száradtak, nem különösebben éreztem hátráltató tényezőnek.

A futás, illetve a frissítés milyen volt?

Nehezebb volt, mint a márciusi tapolcai hatórás. Azonban nem volt különösebb mélypontom, tartottam a pulzuszónám, próbáltam kimaxolni, amit Szilvi előirányzott. A tempómmal nem voltam elégedett, de szerencsére az utolsó egy óra jól sikerült, az elfogadható volt. Számomra nem volt kiemelkedő verseny a hangonyi, valószínűleg azért, mert nem voltunk túl sokan, az viszont színesítette a dolgot, hogy mégiscsak országos bajnokság. A frissítés remekül és precízen ment, nem volt gyomorproblémám, vagy bármi más, ami hátráltathatott volna, az egyik futótársam segített. Nem számítottam rá, hogy a chipet a bokára kell tenni, rendesen kisebesedett a bőröm, de ez apróság, nem számít.

Az esztendő végéhez közeledve hogy látja, milyen volt az éve?

Úgy fogalmaznám meg, hogy jó kezdés után nagy visszaesés. Az év végére éreztem ismét az energiát, az utóbbi időben kezdtem összeszedni magam. A márciusi tapolcai hatórás remekül sikerült, csaknem hetven kilométert tettem meg, harmadik lettem. Aztán a fő versenyemen, a tizenkét órás martonvásári megméretésen lebetegedtem, konkrétan az utolsó három órában kezdtem magam rosszul érezni, és elkezdtem köhögni. Ez a sikertelenség okozott némi hullámvölgyet, nehezen jöttem ki belőle. A Korinthosz 80-at igazi örömfutásként éltem meg, nagyszerűen éreztem magam. Nem lett kiemelkedő időeredményem, azonban kellemes volt minden, a hetedik helyen értem be a célba. A hangonyi hatórás jó befejezőversenye volt az esztendőnek.

Milyen célokat tűz ki a következő idényre?

Most jön egy kis pihenés, aztán készülök a következő futóidényre. Van már néhány tervem, például ott szeretnék lenni a négynapos BSZM-en, valamint a martonvásári tizenkét óráson javítani akarok az időeredményemen. Ám ez még a jövő zenéje. Az biztos, hogy folyamatosan fejlődni akarok, ezért keményen dolgozom.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kamiont húztak, koffert cipeltek, hordót emeltek – a legerősebb magyar hölgyek
Verseny közben ugrott el a boltba, de így is megnyerte a női kategóriát
Befejeződött a magyar világcsúcsot és aranyérmet is hozó erőemelő Eb
Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián
Év végi levezető edzésnek indult, győzelem lett belőle

Videók

Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Hegymászás

„A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja a hegyek öntörvényű zsenije
A legendás serpa, aki huszonegyszer járt a világ tetején
Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.