Blogra futottunk: hány kilométert bír ki a futófogadalom?

Blogszörfösünk abban bízik, hogy a legtöbb új évi futónak nem fogy el a kedve – vajon érdemes csak a fogadalom végett elkezdeni az edzéseket?

Az elmúlt néhány hét alatt szembesültem sokak év végi fogadalmával, miszerint idén többet sportolnak, mint korábban. Mivel én nagyon régóta sportolok rendszeresen, ezért teljesen távol állnak tőlem az ezzel kapcsolatos fogadalmak. Futottam december utolsó napjaiban is, és január elsején is, még ha az ünnepi időszak alatt viszonylag rendszertelenül sikerült is megoldanom, de mentem, ahogy tudtam. Most pedig ugyanúgy nyomom a futást, mint korábban is, edzésterv alapján, és TRX-re is járok heti több alkalommal.

Az ok, amiért mostanában megszaporodtak a futók, el sem jutott az agyamig, csupán konstatáltam, hogy többen vagyunk, ahogy TRX-edzésen is.

Az igazat megvallva, nemcsak azért járok az este nyolckor kezdődő TRX-tréningre, mert arra szinte biztos, hogy odaérek, hanem mert jóval kevesebben izzadunk a teremben, mint a korábbi csoportban. Az tény, hogy mostanában egész sokan voltunk az esti órán is, és ennek annyira nem örültem, de természetesen elfogadtam. Mivel magas vagyok, hosszú lábakkal, nem szeretem, ha a közelemben is van valaki, mert nem férek el, és azt sem szeretném, ha fejbe rúgnának a talajgyakorlatoknál. Ez az egyéni hisztim, de mivel év végéig az esti órán bőven elfértünk, nem volt ilyen gond, most meg azért oda kell figyelni, hogy jól tudjak helyezkedni, és ne dobáljam messzire a lábaimat. A csajok meg is jegyezték, milyen érdekes, hogy ebben a csoportban is megnőtt a létszám, és a konditeremben is sokkal többen vannak.

Aztán az edzőnk felvilágosított, hogy ilyenkor januárban mindig ez van, akik év végén megfogadták, hogy többet sportolnak, januárban még viszi őket a lendület, aztán általában lemorzsolódnak.

A futótársakkal is arra jutottunk, hogy valószínűleg azért találkozunk több kocogóval, mert sokan elhatározták, idén egészségesebben élnek. A konditermi edzést még értem is, az tényleg csak elhatározás kérdése. Viszont a futás annyiból érdekesebb, hogy ha valaki korábban nem nagyon csinálta, és pont most, ebben a szutyok, hideg időben kezdi el, ahhoz azért kell tapasztalat az öltözködésben, hogy ne fázzunk meg, de melegünk se legyen, és a toroknak is bírni kell. Mindenesetre nagyon örülök, hogy szemmel láthatóan megnőtt a sportolók száma, ami nagyszerű dolog! Egyúttal remélem, minél többen benne is maradnak ebben a körben, és év végén már meg sem fordul ilyen fogadalom a fejükben, mert teljesen természetes lesz a rendszeres sportolás.

GYEREFUTNI.COM
Krátky Egon atlétikai edző tollából több írást is olvashattunk már, most érdekes, tudományos felfedezést oszt meg velünk, aminek lényege, hogy a futás az agyi funkciókra is remek hatással van, segíti a tanulási képességet.

JANOSFUT.WORDPRESS.COM
A NATO-futás nem mostanában volt, de a szerző úgy érezte, most tud már írni róla. Sajnos nem volt kellemes élmény, zsinórban a negyedik versenye volt abban a hónapban, túlöltözött, nem volt rendben a frissítés, így mentálisan is nehéz volt a teljesítés, de nem adta fel. A végén, a lábával is gondja volt, szóval nem ez volt élete versenye. Azóta viszont megint versenyre készül itthon és külföldön is.

CHICKENLEGS (Youtube)
A Kálmán Teréz, Szilvási Péter futópáros videóit korábban rendszeresen követtem, most olyat ajánlok, amelyben a téli futáshoz illeszkedő öltözettel kapcsolatban adnak hasznos tanácsokat. Bizony nem könnyű eltalálni a megfelelő ruházatot, ezért tanácsos a kezdő téli futóknak megnézni ezt a videót.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.