Háromszáz méter nagy segítség Tihanyban

Ismét megrendezik a Tihany Cross terepfutóversenyt, és a hagyományos távok után kicsit továbbfutva a Gyulafirátóti Gyermekvédelmi Szakszolgálat befogadóotthonában élőket lehet támogatni.

A Tihany Sport- és Szabadidő Egyesület szeptember 25-én, szombaton negyedik alkalommal rendezi meg a Mastersprint Tihany Cross terepfutó- és nordic walking versenyt. A csodálatos környezetben, a Belső-tó partjáról induló sporteseményen három különböző táv (4.2, 10.5 és 21 kilométer) és egy kutyás futás közül választhatnak a terepfutók. A nordic walkingosok is 10.5 kilométeres kört tesznek meg a félszigeten. Emellett gyermekfutamokkal is készülnek, így az óvodásoknak és kisiskolásoknak is lesz lehetőségük versenyezni egymással a felnőttek megméretése előtt.

A 10.5 kilométeres crosspálya útvonala, amelyet a félmaratonit futók kétszer tesznek meg, érinti többek közt a Kiserdő-tetőt, az Apáti templomot és az öreg levendulást. A kemény emelkedőkkel és hosszú, gyors lejtőkkel tarkított terepen a résztvevőknek mindvégig pazar látványban lesz részük: az erdei ösvényeken, sziklákon és az őszi levendulaültetvényeken kívül a Balatont is megcsodálhatják.

Az idei Tihany Cross azonban kicsit más lesz, mint az eddigiek. Különlegessége, hogy a választott táv teljesítése után plusz háromszáz métert lehet még futni, amellyel a Gyulafirátóti Gyermekvédelmi Szakszolgálat befogadóotthonában élőket segíthetjük. Az esemény névadója, a Mastersprint Kft. ugyanis minden egyes háromszáz méter után kétezer forinttal támogatja az otthont.

A családias hangulatú verseny tehát nem ér véget a célba éréssel, már csak azért sem, mert levezetésként jó idő esetén egy kis piknikezésre, beszélgetésre és napozásra is lesz lehetőség.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.